Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 23. 13:18

Széles körben használható, multifunkciós egyetemi szolgáltató kártya fejlesztésére indított programot a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok centruma (DETEK); a pilot-projekt létrehozására irányuló partnerségi megállapodást a DETEK, az egyetemi könyvtár, valamint a hallgatói önkormányzat vezetői csütörtökön írták alá a fejlesztést támogató vállalatokkal.

A megállapodás értelmében 35 millió forintos költségvetésből megteremtik a Debreceni Egyetemi Kártya üzleti és technológiai alapjait, ami többek között a könyvtárhasználat, az elektronikus étkezési jegyek és a parkolás igénybevételét, egységesítését is lehetővé teszi majd.

 Az egyetemi szolgáltató kártya bevezetését szeptember 30-ig készítik elő mintegy 40 ezer potenciális felhasználó - 33 ezer hallgató és 6 ezer egyetemi dolgozó számára - közölte az aláírást követően Fábián István, a DETEK elnöke, a Debreceni Egyetem megválasztott rektora.

 Hozzátette: a Debreceni Egyetemi Kártya tesztidőszakában 2 ezer hallgató számára biztosítanak - a legmodernebb technológiáknak megfelelő - egyetemi kártyát, akik ennek segítségével az egyetemi könyvtár tervezett automatikus digitális jegyzet szolgáltatása keretében a könyvtár nyomtatórendszerén jegyzetnyomtatási szolgáltatást vehetnek igénybe.

 Az elektronikus jegyzetellátáson túl a tervekben szerepel számos egyetemi szolgáltatás (pl.: elektronikus étkezési jegyek, parkolás, könyvtári szolgáltatások és hallgatói kedvezmények igénybevétele, étel-, ital automaták használata, rendezvényekre jegyvásárlási lehetőség) kártyához rendelése, és az ahhoz kapcsolódó informatikai háttérrendszerbe integrálása is - fűzte hozzá Fábián István.
 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09