A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 29. 09:57

Az idén is a Google a legértékesebb márka a világon a Millward Brown piackutató cég szerdán közölt felmérése szerint. A Google 2007 óta vezeti a 100 legnagyobb márka listáját, jelenleg 114,3 milliárd dollárt ér, 14 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A fogyasztói véleménykutatások és a cégek nyilvános pénzügyi adatai alapján összeállított BrandZ Top 100 listán a Google mögött az IBM áll, 28 milliárd dollárral lemaradva. A harmadik az Apple, a negyedik a Microsoft. Az első nem technológiai társaság az ötödik helyen álló Coca Cola, amely 2006-ban még a listavezető volt.

A 100 vezető márka összesített értéke 2,04 ezer milliárd dollár. Ez a tavalyihoz képest 4 százalékos növekedés, ami részben azzal magyarázható, hogy most először olajipari cégeket is bevontak a felmérésbe. Hosszabb távú, 5 éves összevetésben 40 százalékos az értéknövekedés, ami felülmúlja a tőzsdék növekedését, és a Millward Brown szakértői szerint arra utal, hogy az erős márkák jól bírják a válságot.

A technológiai szektorból újonc a listán a Facebook. A több mint 400 millió aktív tagot összefogó közösségi hálózat értékét 5,5 milliárd dollárra teszik a kutatók.

A felmérés szerint gyorsan törnek előre a nagy felzárkózó gazdaságok, elsősorban az angol rövidítéssel BRIC-országoknak nevezett Brazília, Oroszország, India és Kína, valamint Mexikó. A 2006-ban összeállított első listán mindössze 2 társaság tartozott ebbe a körbe, az idein viszont már 13 cég. Ezzel párhuzamosan megfigyelhető az észak-amerikai és a nyugat-európai térség
visszaszorulása: az amerikai és kanadai vállalatok száma a tavalyi 52-ről 50-re csökkent, a nyugat-európaiaké pedig 36-ról 30-ra.

A 100 legerősebb márka közül 13 mobilszolgáltató. A legértékesebb a 8. helyen álló China Mobile, több mint 500 millió előfizetővel, 52,6 milliárd dollárt érő márkanévvel. A mobilszolgáltatók összértéke 1 százalékkal csökkent 2009-hez képest.

Ugyancsak jelentős a kiskereskedelmi láncok részaránya. Kilenc ilyen cég szerepel a listán, összesített értékük 1 százalékkal csökkent tavaly óta. Jól teljesítettek viszont azok a cégek, amelyek alkalmazkodnak a válság nyomására változó fogyasztói szokásokhoz, mint például az amerikai Walmart, amely az alacsony árakat középpontban tartó stratégiájával a felmérés ötéves eddigi története során végig meg tudta őrizni a kategóriáján belül az első helyet.

Járműipari cégből 8 szerepel a listán. Összesített értékük 15 százalékkal csökkent, aminél nagyobb visszaesést egyetlen szektorban sem regisztráltak. A Ford és a Volkswagen ugyanakkor növelni tudta értékét, a Millward Brown kutatói szerint főként a technológiai
fejlesztésekkel.

Kulcsszavak: Google +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05