A digitális táblák beszerzése még az idén befejeződhet

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 12. 08:57

Várhatóan az év végéig megvalósulhat a digitális tábla beszerzési program  - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI érdeklődésére.

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban (TIOP) a pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztésére kiírt tenderen összesen 1.060
intézményfenntartó pályázónak volt lehetősége arra, hogy a szerződéskötéshez szükséges mellékleteket 2010. április 30-ig benyújtsa.

A fenti határidőre 925 pályázat érkezett be, ezzel a felhasználható lesz a rendelkezésre álló 24,2 milliárd forint keretösszeg. A pályázók korábbi és jelenlegi száma között azért van elérés, mert néhány önkormányzat intézményfenntartó társulást hozott létre, így egy pályázóként folytatta a tenderen való részvételt - közölte az NFÜ.

Jelenleg a beérkezett pályázati anyagok szakmai értékelése zajlik várhatóan 2010 május 31-éig, júniusban pedig értesítik a jelentkezőket a beszerzések megkezdésének lehetőségéről, vagy a további hiánypótlást kérnek.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2007-ben írt ki pályázatot oktatási intézmények fenntartói számára digitális eszközök és tananyag beszerzésére. A pályázaton nyertes fenntartók több ezer intézményükben kapnak lehetőséget informatikai fejlesztésre.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából a digitális eszközök beszerzésére kiírt közbeszerzést kétszer is eredménytelennek nyilvánították, így a hiánypótlást követően a kiválasztott intézmények maguk szerezhetik be a digitális eszközöket.
 

Kulcsszavak: oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09