Konferencia a látássérültek ECDL oktatásáért

forrás Prim Online, 2010. július 1. 13:03

Június 22-én a budapesti Gyengénlátók Általános iskolája adott otthont annak a konferenciának, melyet az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közösen szervezett. A konferencia célja az volt, hogy a látássérült emberek informatika oktatását végző elemi rehabilitációs központok és az érintett csoport ECDL-vizsgáztatását felvállaló, vagy az ezt tervező ECDL-vizsgaközpontok tájékozódjanak az oktatási és vizsgáztatási lehetőségekről, módszerekről.

Közismert, hogy az ECDL vizsgát egész Európában elfogadják az informatika bizonyos szintű tudásaként. A hét modulból álló vizsgarendszerből a vak és a gyengénlátók is képesek felkészülni és számot adni tudásukról. Ezt erősítette meg dr. Kutor László is előadásában, aki az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának oktatója és kezdeményezésére itt jött létre elsőként az ECDL-vizsgaközpont, ahol látás- és hallássérültek is tanulhatnak, majd vizsgázhatnak.

Hogy miért is fontos ez a vizsga, illetve egyes moduljainak ismerete a vak és a gyengénlátó diákok esetében? – tette fel a kérdést a házigazda igazgatója, Jankó-Brezovai Pálné. Azért, mert ezzel a többlettudással, jóval sikeresebb tovább tanulási esélyük, és az új közösségben fogyatékosságuk elfogadtatása.

Szuhaj Mihály, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány elnöke és egyben a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány kuratóriumi tagja teljes egyetértésben Alföldi Istvánnal, az NJSZT elnökével úgy nyilatkozott, hogy a technika fejlődésével mára már elérhetővé vált a látássérültek számára is az informatika kínálta lehetőségek kiaknázása.

Szuhaj Mihály előadásában nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy a párhuzamosan végrehajtott fejlesztés, azaz az elemi rehabilitációs központok hálózattá való kiépítése és   a regionális rehabilitációs képzőközpontok akadálymentesítése fontos lépés volt. Az intézmények között az ECDL oktatása és vizsgáztatása lehet a jövőben az összekötő kapocs.

A további előadók közül Szatmári Péter ügyvezető helyettes és Herczeg Lajos informatikus/oktató (Informatika a látássérültekért” Alapítványtól) a felnőttkori látássérültek oktatásának gyakorlati tapasztalatairól számoltak be. Megjegyezzük, hogy az utóbbi előadó nevéhez fűződik a látássérültek számára elkészített ECDL tananyag is, amely az Alapítvány honlapjáról (www.infoalap.hu) ingyenesen letölthető.

Nagy figyelmet kapott Helfenbein Henrik (ELTE Informatikai Kar) előadása is, melyben bemutatta a látássérültek számára elkészült vizsgapéldatár kiegészítő CD-jét. Bevezetésképpen elmondta, hogy ha a hét ECDL modul közül négyből levizsgázik a látássérült ember, akkor ECDL Start vizsgabizonyítványt kap. Annak érdekében, hogy a teljes vizsgát letehesse úgy változtattak a tananyagon, hogy a grafikus részek, mint pl. a prezentáció kiváltására beiktattak egy nyolcadik modult kizárólag vak vagy gyengénlátó vizsgázóknak. Ez a bizonyos modul OCR (optikai karakterfelismerés) és képernyőolvasó program kezelését kéri számon. További segítség a látássérült vizsgázóknak, hogy a 45 perces vizsga nekik 90 perc. Segítőt is vihetnek magukkal, de csak a feladatok felolvasására.
Az említett engedmények a színvonalat nem csökkentik, ugyanúgy kéri számon a tudást a látássérültektől, mint a látó emberektől.

A konferencia fórumán és kötetlen munkaebéden cserélhettek véleményt a meghívottak annak reményében, hogy új együttműködések születnek, melyek lehetővé teszik a látássérült emberek ECDL oktatásának és vizsgáztatásának minél szélesebb körű elterjedését.
 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05