A Microsoftnak is köze van az olajkatasztrófához?

Genda Csongor Zoltán, 2010. július 28. 09:18

A BP olajkatasztrófa egyik túlélője azt állítja, hogy a robbanás bekövetkezte előtt az egyik számítógépnél beállt a kékhalál.

Michael Williams, a Deepwater Horizon olajfúró torony elektronikai szakemberét múlt héten hallgatta ki az ügyben vizsgálódó bizottság, hogy fényt derítsenek a baleset körülményeire. A túlélő elmondta, hogy a magas gázszintet jelző készüléket kikapcsolták, mert az állítólag tévesen magas értéket mutatott. Öt éven keresztül semmi sem történt, s mindenki azt gondolta, hogy a mérőműszer valóban nem a reális adatokat mutatja, ezért nem kongatták meg a vészharangot. Ám az egyik számítógép mégis jelezte a rendellenességet, elmondása szerint viszont sokszor kékre fagyott a rendszer, s ilyenkor nem voltak láthatóak az adatok. Így történt ez a tragédia előtt is. Habár a kékhalál nem csupán Windows-környezetben állhat be, a köztudatban szinte összeforrott a Blue Screen fogaloma  Microsoft nevével.

A New York Times cikkéből kiderül, hogy a kihallgatáson nem hangzott el, hogy a szóban forgó PC-n milyen operációs rendszer futott.
A Microsoft nem kommentálta a jelentést, ám ha kiderül, hogy Windowszal működött a kérdéses számítógép, akkor lesz miért magyarázkodnia a szoftveróriásnak.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09