Össze kell hangolni az elektromágneses ellenőrzéseket az EU-ban

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 7. 08:50

El kell érni, hogy az európai gyakorlat egységes legyen az elektromágneses ellenőrzések terén - mondta Tomka Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérésügyi igazgatója egy nemzetközi szakmai értekezletet követően sajtótájékoztatón.

Az európai hírközlési hatóságok munkacsoportja (Electromagnetic Compatibility Working Group on Administrative Cooperation – EMC ADCO) október 5-én és 6-án az NMHH szervezésében Budapesten tartotta soros értekezletét. Tomka Péter elmondta: a tanácskozásán kiemelt téma volt, hogy az egyes szervezetek miként ellenőrzik az elektromos berendezések keltette sugárzás egészségügyi határértékeit.

 Kifejtette: a vonatkozó megfelelőségi követelményeket egységes európai szabályok szabályozzák, ezeket a nemzeti jogrend foglalja jogszabályi környezetbe, a gyakorlat azonban még nem egységes, az összehangolás érdekében tartották a budapesti értekezletet. "Meg kell óvni egymást attól, hogy olyan nem megfelelő termékek kerüljenek valamely európai ország piacára, melyek azután bármely más tagállamba is bekerülhetnek" - érvelt.

 Az európai hatóságokhoz hasonlóan az NMHH Mérésügyi Igazgatósága is mérőszolgálatot működtet, hogy kiszűrje az egészségre ártalmas vagy más berendezések működését zavaró elektronikus eszközöket. A szolgálat az úgynevezett berendezés piacfelügyelet keretében akkreditált mérőlaboratóriumában mintavételes mérésekkel ellenőrzi a piacra kerülő elektronikus berendezéseket.

 Kapor József, az MNHH osztályvezetője arról beszélt, hogy a mérésügyi szolgálat évente mintegy 500 berendezéstípust vizsgál meg, ez 1.000-1.500 készüléket jelent. A megvizsgált eszközök 40-45 százaléka nem felel meg az előírásoknak, a korábbi években még rosszabb arány is előfordult - hívta fel a figyelmet.

 Gerhard Ludwar, a osztrák gazdasági minisztérium munkatársa emlékeztetett arra, hogy a termékek szabad áramlása az egyik alapvető elve az EU-nak, de az uniós EMC-irányelv szerint az elektromos, illetve elektronikus termékek által generált elektromágneses kibocsátásokat kötelező ellenőrizni, azokat az adott határértékek között kell tartani. Ennek érdekében hatékonyak a közös kampányok - tette hozzá.

 Stephen Winkelman, az EMC ADCO elnökhelyettese elmondta: a német szövetségi hatóságnál, ahol dolgozik, az a feladat, hogy megtalálják azokat a "fekete bárányokat" akik nem megfelelő termékeket gyártanak. Egy tavalyi tesztjükön minden negyedik termék elbukott, mert nem felelt meg az előírásoknak.

 Tomka Péter arról is beszélt, hogy az NMHH mérőszolgálata 30 állandó helyen telepített monitoring rendszerrel, 8 mérőautóval folyamatosan végez ellenőrzést. Egy olyan mérő és tájékoztató rendszer kialakítását is tervezik, mely a lakosságot érő rádiófrekvenciás elektromágneses sugárzásról, az úgynevezett elektroszmogról ad majd naprakész információkat.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05