A vártnál nagyobb nyereség és bevétel az IBM-nél

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 20. 13:13

A várakozásokat meghaladó nyereséggel és bevétellel zárta a július-szeptemberi időszakot az IBM, az amerikai informatikai óriáscég már sorban a 31. negyedévben növelte profitját, a kulcsfontosságú szolgáltatási ágazat teljesítménye azonban csökkent.

A társaság adózott eredménye 3,6 milliárd dollár volt, 12 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. A bevétel 3 százalékkal 24,3 milliárd dollárra emelkedett. Elemzők mind a profitot, mind a bevételt is alacsonyabbra becsülték.

A szoftver és a hardver ágazat bővült, a szolgáltatási üzletág bevétele azonban már az egymást követő harmadik negyedévben csökkent, július és szeptember között éves szinten 7 százalékkal 11 milliárd dollárra. Az üzletág adja az árbevétel több mint 50 százalékát, és a profit közel felét. A verseny egyre élesebb, ráadásul a válság miatt több nagy ügyfél leállította kiszervezési
(outsourcing) projektjeit.

A hosszú távú szolgáltatói szerződéseknek nagy szerepe volt abban, hogy az IBM eddig sikeresen átvészelte a válságot. A vállalatot is karcsúsították, több ezer embert bocsátottak el, a nyereség így még 2009-ben is nőtt.

Az idén részvényenként 11,40 dollár lehet a profit - közölte a társaság a hétfői New York-i tőzsdezárás után közzétett beszámolójában. Korábban részvényenkénti 11,25 dolláros nyereséget jósolt az IBM.

A további növekedést felvásárlásokkal kívánják megalapozni, 2015-ig 20 milliárd dollárt költenek cégfelvásárlásokra - közölte a társaság.

Kulcsszavak: +mérleg IBM

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50