Új igazgatók a NEXON-nál

forrás Prim Online, 2010. október 25. 10:47

Kovács Lászlót (44) nevezte ki a NEXON a szolgáltatási ágazat igazgatójának, aki korábban a Vezető Informatikusok Szövetségének alelnöke volt. Ezzel párhuzamosan Szigeti Róza (54) kapott megbízást a NEXON outsourcing szolgáltatásának irányítására. A szakember eddig elért eredményei alapján, házon belülről érkezett a posztra.

A NEXON 2010 júniusában indította el szervezetfejlesztési projektjét, melynek célja, hogy a cég tovább erősítse meghatározó piaci pozícióját, és növelje ügyfelei elégedettségét. A NEXON tevékenységét három ágazatba sorolta, most az így kialakított ágazati struktúra harmadik, a szolgáltatásokat összefogó területére is felelős vezető került. A mintegy 180 fő munkáját összehangoló Szolgáltatási ágazat egyrészt a bevezetés utáni ügyfélszolgálati feladatokat látja el, másrészt a nexONSOURCE keretében teljes körű HR ügyviteli szolgáltatásokat nyújt az ügyfelek részére.

A terület vezetésére 2010. október 1-től Kovács László (44) kapott megbízást.  A szakember informatikai területen szerzett jelentős vezetői tapasztalatokat, pályáját a Hewlett-Packardnál kezdte, majd informatikai igazgató volt a Pannon GSM-nél (a mai Telenornál), később a Vodafone-nál. Több éven keresztül töltötte be a Vezető Informatikusok Szövetségének alelnöki tisztjét. Az elmúlt években saját vállalkozása keretében tanácsadóként nagy távközlési, majd közlekedés-informatikai projekteken dolgozott. A szakember villamosmérnöki és MBA diplomával rendelkezik.

„Kovács László kinevezésével megvalósult a korábban tervezett szervezetirányítási munkamegosztás, így mostantól mind a három ágazatunk élén tapasztalt, felelős vezető áll. Vállalatunk ennek köszönhetően hatékonyabban használhatja ki piaci lehetőségeit, dinamikusabb növekedési pályára állhatunk át” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója. Kovács László a Szolgáltatási ágazat igazgatójaként a NEXON ügyfelei számára nyújtott szolgáltatások teljes körű biztosításáért felel, melyek közé az informatikai alapszolgáltatásoktól kezdve az ügyfélszolgálati tevékenységen keresztül egészen a nagyobb hozzáadott értéket képviselő, outsourcing tevékenység is beletartozik.

Az outsourcing szolgáltatást nyújtó nexONSOURCE korábbi vezetője, Németh Judit saját kezdeményezésére távozott a cégtől, így az igazgatóság élére új szakember került.  A terület most kinevezett igazgatója Szigeti Róza, aki 2003 óta dolgozik a NEXON outsourcing igazgatóságán osztályvezetőként. Az okleveles közlekedési mérnök végzettségű szakember korábban a MALÉV bérosztályát irányította. „Szigeti Róza több mint 15 éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik, így személye garanciaként szolgál arra, hogy ügyfeleink az eddig megszokott magas szakmai színvonalon kapják kiszervezés keretében nyújtott szolgáltatásainkat” – mondta Ocskay Szilárd.

Szigeti Róza a nexONSOURCE szolgáltatás igazgatójaként a budapesti és regionális irodák működtetéséért, a szolgáltatás színvonalának biztosításáért felel. 

Kulcsszavak: CIO Nexon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09