Esély a pályakezdőknek - gyakornoki program a NEXON-nál

forrás Prim Online, 2010. november 12. 07:24

Sikeresen zárult a NEXON első gyakornoki programja, amelynek célja a szakmailag elhivatott pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek javítása volt. A résztvevők mentoraik támogatásával ismerhették meg a humánügyviteli szakma gyakorlati oldalát.

A pályakezdők nagy része a 22-es csapdájában vergődik: gyakorlat nélkül nem kap munkát, munka nélkül viszont nem tud gyakorlatot szerezni. „Miután befejeztem tanulmányaimat a bérügyvitel és a társadalombiztosítás területén, szerettem volna munkába állni. A cégek azonban jellemzően több éves gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresnek, így pályakezdőként mindig elutasító választ kaptam” – magyarázza Bulyáki Gabriella, aki a gyakornoki program befejezése után a NEXON munkatársa lett.

A NEXON 2009 novemberében hirdette meg gyakornoki programját, amelyre többszörös volt a túljelentkezés. A nagyszámú pályázót előképzettség, egy bérügyviteli teszt eredménye és a szakmai hozzáállás alapján szűrték meg a NEXON szakemberei. „Mindössze 4 főre hirdettük meg a programot, mivel szerettünk volna a gyakornokok képzésére kiemelt figyelmet és sok energiát fordítani. A résztvevőket tapasztalt mentorok segítették, ugyanakkor a mindennapi munka során a NEXON több munkatársa is bekapcsolódott az oktatásba” – mondta dr. Henczi Lajos, a nexONEDU Felnőttképzési és Vizsgaközpont igazgatója.

Széles körű ismeretek


A gyakornoki program résztvevői – a beléptetéstől az OEP ellátások adminisztrálásán át a havi bevallások elkészítéséig – a bérszámfejtés teljes folyamatát megismerhették. Ezzel párhuzamosan tapasztalatot szereztek a humánügyvitelt támogató informatikai megoldások mindennapi alkalmazásában is. A program ugyanakkor a tehetségmenedzsmenthez kapcsolódó stratégiai gondolkodásmódot is jelzi, amely nem kizárólag a munkaerőpiacon keresi a potenciális munkavállalókat, hanem egy lépéssel korábban, azaz a képzőintézményekben.

„A NEXON évek óta partnerként támogatja a felsőoktatási intézményeket – például a Budapesti Gazdasági Főiskolát, illetve a Pécsi Tudományegyetemet –, hogy hallgatóik korszerű vállalati ismereteket szerezhessenek, elősegítve ezzel a munkaerő-piaci mobilitásuk és elhelyezkedési esélyeik növelését. Éppen ezért kívánjuk a gyakornoki programot is rendszeressé tenni. Bízunk abban, hogy a hasonló munkahelyteremtő vállalati erőfeszítéseket mielőbb kormányzati intézkedések, például adókedvezmények is stimulálják majd. Így lehetne megkönnyíteni, hogy a pályakezdők vagy a tartósan munkanélküliek kilépjenek a 22-es csapdájából, és a munkaadók is előszeretettel alkalmazzák őket, valamint garanciát vállaljanak legalább egy éves továbbfoglalkoztatásukra” – mondta dr. Henczi Lajos.

Kulcsszavak: outsourcing Nexon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09