A Microsoft Magyarország Kft. beszerzési vezetőjének ítélték oda az Év Beszerzési Vezetője címet

forrás Prim Online, 2010. november 17. 10:12

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 2010-ben Bali Gabriellának, a Microsoft Magyarország Kft. beszerzési vezetőjének ítélte oda az Év Beszerzési Vezetője címet.

A közgazdász diplomával rendelkező Bali Gabriella 9 éve dolgozik beszerzési területen. Felsőfokú tanulmányait 1998-2002 között a Budapesti Gazdasági Főiskola Külgazdasági szakán végezte. Először a General Electric Hungary gyakornokaként helyezkedett el, majd a Reckitt Benckiser Magyarország Kft.-nél töltött kitérő után újra első cégénél, a General Electric Hungarynál bővítette beszerzési ismereteit és bizonyította kiemelkedő képességeit, ezt követően a Nokia Hungary Kft. indirekt beszerzési menedzsereként dolgozott közel két éven át.

2008. február elsejétől – közel 7 év beszerzésben és ellátási láncban megszerzett tapasztalattal a háta mögött – foglalhatta el a Microsoft Magyarország Kft. újonnan létrehozott beszerzési vezetői pozícióját. A klasszikus beszerzési feladatok mellett, a beszerzést, mint funkciót kellett kiépítenie – ennek során bevezették a beszerzési és szerződéskötési szabályzatokat, lefektették a sikeres beszerzés alapjait. Az elektronikus aukciók bevezetésével és használatával a Microsoft eddigi beszerzési gyakorlatához képest újítással sikerült további – helyi és regionális – elismeréseket kivívnia.

A magyar sikereket látva 2010-ben felkérték külföldi tenderek támogatására is – munkájára az amerikai és az európai központokban is felfigyeltek. Mára már Bali Gabriella a Microsoft kelet-közép-európai beszerzési vezetője.

Bali Gabriella hatékonyság és eredményesség orientációja mellett a bíráló bizottság integrátori és vezetői képességeit is kiemelte. Bali Gabriella több mint 9 éves tevékenységével szakterületének művelésében, fejlesztésében kimagasló eredményeket ért el.

A kitüntetést 2010. november 11-én adták át Bali Gabriellának a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 18. kongresszusának gálavacsoráján. A díjat Chikán Attila professzor, az MLBKT társelnöke, az IFPSM egykori elnöke, Kiss Péter, az MLBKT elnöke és Kemendy Nándor, a Beszerzési Vezetők Klubjának vezetője adta át.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) harmadik éve pályázat útján adja ki az Év Beszerzési Menedzsere díjat, tagozatának, a Beszerzési Vezetők Klubjának előterjesztése alapján. 2008-ban Horváth Ferenc (MTV), 2009-ben dr. Pécs László (Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft.) nyerte el a díjat.

Kulcsszavak: CIO Microsoft-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09