Új államigazgatási vezetőt igazolt az SAP

forrás Prim Online, 2010. november 18. 17:30

Az SAP Hungary Kft. Mák Attilát nevezte ki az államigazgatási üzletágának vezetőjéül.

A 42 éves szakember a Microsofttól érkezett, ahol 2004 óta a közszféra számára történő értékesítésért volt felelős. Ezt megelőzően az IBM, és a Siemens hazai leányvállalatainál irányított  sales, és -projekt csapatokat. Attila a multinacionális cégek előtt a felsőoktatásban dolgozott tanárként, ahol pályáját is kezdte.


„Célomnak tekintem, hogy a szoftvercég nemzetközi referenciáit bemutassam a hazai döntéshozóknak, és az államigazgatási szereplők fele eredményesen képviseljem az SAP érdekeit”- mondta a vezető kinevezése kapcsán.
A többdiplomás szakember három idegen nyelven, angolul, oroszul, valamint franciául beszél. Mák Attila családos, szabadidejében szívesen hódol az ejtőernyőzés, és a teljesítménytúrázás hobbijának.
 

Kulcsszavak: CIO +céginfo SAP-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09