Búcsú a második tárcsahangtól

forrás Prim Online, 2010. november 29. 16:22

Idén szilveszterig végképp búcsút inthetünk a távhívások tárcsázásánál hallható második tárcsahangnak. 2010. december 31-ig fokozatosan megszűnik a hagyományos vezetékestelefon-hálózatokban a 06-os belföldi, valamint a 00-s nemzetközi előtétszám hívása után több helyen máig alkalmazott búgó hangjelzés.

A második tárcsahang bevezetését 1964-ben a belföldi és nemzetközi távhívás lehetővé válása indokolta. A helyi telefonközpontok nem voltak felkészítve hosszabb számok tárolására, ezért a 06 belföldi, majd 1972-től a 00 nemzetközi (külföldi) előtét tárcsázását követően egy újabb, úgynevezett második tárcsahang jelezte a belföldi, illetve nemzetközi távhívó központra történt sikeres kapcsolódást. Csak ezt követően kezdhette el az előfizető betárcsázni a hívószámot.

A hagyományos, helyhez kötött vezetékestelefon-hálózatokon mindmáig fennmaradt a második tárcsahang, az újonnan létrehozott digitális hálózatok többsége esetében, mint például a kábeles, illetve mobilhálózatokon azonban ez eleve nem volt szükséges, így ott nem is alkalmazták. A hagyományos telefonközpontokban végbement technológiai fejlődés ma már sehol nem indokolja a távhívó előtétszámok után hallható (második) tárcsahang fenntartását, ezért jogszabály is kötelezi a szolgáltatókat annak 2010. december 31-ig történő megszüntetésére.

Az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 164/2005. (VIII. 16.) kormányrendelet 1. számú melléklet 4. „Tárcsázási eljárások” című pontjában foglaltak szerint a „helyhez kötött telefonhálózatokban a belföldi és nemzetközi előtét után a központ második tárcsahangot adhat. A második tárcsahang 2010. december 31-ig alkalmazható”. A jogszabályban foglaltaknak eleget téve, a második tárcsahangot a hagyományos vezetékes hálózatain a Magyar Telekom, az Invitel és a UPC országszerte ez év végéig fokozatosan megszünteti.

A telefonkészülékek beállításait nem érinti a változás. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Hírközlési és Média Biztos, valamint a három vezetékes szolgáltató ugyanakkor azt javasolják az érintetteknek, hogy ellenőrizzék a telefonvonalon keresztül használt egyéb eszközeik (pl. betárcsázós (dial-up) modemek, faxkészülékek, telefonalközpontok, riasztóberendezések, távfelügyeleti rendszerek) beállítását, hogy azok ne várjanak feleslegesen a hívások alkalmával a 06 és 00 előtétek után a megszűnő második tárcsahangra.

A tárcsázási eljárások a második tárcsahang megszüntetésétől nem változnak meg, az átállás nem érinti a mobil- és kábelhálózatokból indított hívásokat. Az megszüntetéssel kapcsolatos fogyasztói kérdésekre a szolgáltatók ügyfélszolgálatain adnak választ.

Kulcsszavak: NHH vezetékes

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05