Százezer BMW-vel bővül a Sixt autókölcsönző flottája

forrás Prim Online, 2010. december 5. 06:11

November 25-én exkluzív keretmegállapodással erősítette meg együttműködését a Sixt AG és a BMW. 2015-ig százezer prémium kategóriás BMW-vel bővül az autókölcsönző német flottája.

A szerződés értelmében a luxus szedánoktól, a kabriókon és terepjárókon át a MINI-ig valamennyi BMW modell bekerül a Sixt flottájába. Az átfogó együttműködés keretében a gépjárművek úgynevezett ConnectedDrive technológiával felszerelve állnak majd az ügyfelek rendelkezésére. Mint egy elektronikus útitárs, a turisztikai információkon túl, az autó, percre pontos információkkal szolgál majd vezetőjének a közlekedési állapotokat illetően is. Mindezen túlmenően valamennyi bérautó Sixt Mobile Key szolgáltatással lesz elérhető. Azaz a Sixt által kínált BMW-k mobil telefonról is lefoglalhatóak lesznek anélkül, hogy az ügyfélnek el kellene fáradni az autókölcsönzőbe. A BMW Sixt részére kidolgozott exkluzív együttműködésének köszönhetően további hibrid modellek kerülnek be a flottába, a környezetbarát Sixt partnerek legnagyobb örömére. 

„A sikeres BMW-SIXT együttműködés a prémium autók és a prémium szolgáltatások egyesülése” – nyilatkozta Erich Sixt, a Sixt AG igazgatóságának elnöke. „A megállapodás tovább erősíti kapcsolatunkat a BMW-vel. Alappillérét képezi az autókölcsönző jövőbeni terveinek, nemcsak a flottatervezés, de a marketing tevékenység szintjén is” – tette hozzá az igazgató.

„A Sixt Magyarország szempontjából mi is eredményként értékeljük a Sixt AG és a BMW együttműködést” – tájékoztatott Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője. „Minden, az anyacéget érintő fejlesztés, hatással van a franchise tagokra, így ránk is. Egy ilyen mértékű exkluzív együttműködés egyrészt befolyással lehet a Sixt Magyarország és a BMW hazai és nemzetközi szintű kapcsolatára, másrészt az autókölcsönző által kínált bérautók prémium jellegéből adódóan, mint ahogy azt Erich Sixt is említette, a szolgáltatás erősödő prémium jellegére is. Mindez, ügyfeleink elvárási és elégedettségi szintjében is megmutatkozik majd, újabb kihívásokat állítva a Sixt Magyarország szolgáltatás- és marketingtevékenysége elé” – magyarázta az ügyvezető.

Kulcsszavak: autószolg Sixt

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09