Pályázat az artmozik digitalizálására

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 4. 11:35

Az artmozik korszerűsítésére, digitális vetítőberendezéssel való felszerelésére hirdetett pályázatot 100 millió forintos keretösszeggel a nemzeti erőforrás miniszter.

A tárca kultúráért felelős államtitkárságának közleménye szerint Réthelyi Miklós az értékes magyar és európai alkotásokat játszó artmozik fennmaradása és a nemzeti filmkultúra védelme érdekében hirdette meg a pályázatot.
"A fejlesztés elengedhetetlen, hiszen a rohamléptékű technikai fejlődés következtében néhány éven belül az artmozik által használt hagyományos filmtekercseket felváltja a digitális vetítés és a térhatású 3D-technológia" - olvasható az összegzésben.

A pályázat kedvezményezettjei a helyi önkormányzati tulajdonú vagy helyi önkormányzati támogatóval rendelkező művészmozik lehetnek. A támogatás feltétele, hogy a fenntartó vagy támogató legalább 25 százalékos önrészt biztosítson, ezen felül a pályázónak meg kell felelnie az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek, azaz nem rendelkezhet olyan felszereléssel, amelyre a pályázata irányul, legfeljebb 5-termes lehet és nem állhat fenn hatályos virtuáliskópia-díj megállapodása. Ez utóbbi üzleti modell ugyanis előírja a mozi számára, hogy mely filmalkotást, kasszasikert napi hány előadásban és hány napon keresztül kell műsoron tartania.
A pályázat nyertesének vállalnia kell, hogy az új technikával felszerelt mozitermet a fejlesztés befejezésétől számított legalább 2 évig művészfilmeket játszó teremként üzemelteti.

A tájékoztatás szerint a pályázatokat szeptember 30-ig lehet benyújtani. Az egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 12,5 millió forint. A támogatásról a miniszter - a döntéselőkészítő bizottság javaslatát mérlegelve - október 28-ig dönt és a döntést legkésőbb november 4-ig közzéteszi a kormány honlapján.
 

Kulcsszavak: film kultúra pályázat

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05