Több informatikus és mérnökhallgató a felsőoktatásban

forrás Prim Online, 2012. január 26. 19:27

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint a szakember-utánpótlás problémáinak megoldását segíthetik a felsőoktatásban a természettudományi és mérnökképzés területén megemelt hallgatói keretszámok.

Habár több szakot kedvezőtlenül érintettek az új keretszámok, az informatikusi, a mérnöki és természettudományos képzési területek létszámkerete negyven százalékkal nőtt 2012-ben. Míg 2011-ben összesen 22 000 hallgató számára biztosítottak ingyenes oktatást a felsorolt három területen, addig az idei évben több mint 31 000 diák vehet részt – fele-fele arányban teljes, illetve részleges támogatás mellett – ezekben a képzésekben.

Az IKT-szektor a hazai GDP 11-12 százalékát adja, az innovatív megoldásokat kínáló IVSZ tagvállalatok még recesszióban is 6-7 százalékos növekedést tudtak elérni. Ahhoz, hogy az IKT-szektor valóban húzóágazat lehessen, megfelelő mennyiségű és magas színvonalon képzett szakemberre van szükség. Az elektronikai, informatikai cégek ezzel szemben gyakran szakemberhiánnyal küzdenek.


Az IVSZ évek óta dolgozik azon, hogy a mérnökképzés, a természettudományos oktatás nagyobb szerepet kapjon a felsőoktatásban. Számos programot indítottak annak érdekében, hogy a diákok megismerjék a mérnöki, informatikusi szakma előnyeit, lehetőségeit.  Az utóbbi években ezekre a szakokra egyre növekedett a jelentkezők száma.


„Az IVSZ a saját eszközeivel továbbra is mindent megtesz azért, hogy a szakember utánpótlás ne legyen az iparági növekedés gátja. Elengedhetetlennek tartjuk – és a rendelkezésünkre álló fórumokon rendre hangsúlyozzuk is –, hogy a középfokú és szakképzésnek szervesen kapcsolódnia kell a felsőoktatáshoz. Ez teremti meg a lehetőséget arra, hogy a jól képzett, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakembereknek egyszerűbb legyen az átjárás a felsőfokú képzésekre. Most, hogy a létszámkeretek adottak, nagy felelőssége van a szülőknek és a pedagógusoknak is abban, hogy már az alap- illetve középfokú oktatásban a természettudományi tárgyak ismeretének elmélyítésére ösztönözzék a diákokat. Az itt megszerzett alapos tudás az egyik feltétele, hogy az egyetemeken felkészült, érdeklődő, motivált diákok folytassák tanulmányaikat” – mondta el Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.


Az IVSZ fontosnak tartja azt is, hogy a tanulmányait elkezdő 31 000 diák piacképes tudással fejezze be a felsőoktatást.  Ehhez az iparág érdekképviseleti szervezeteként folyamatosan közvetíti az oktatási kormányzat felé az iparági igényeket: hol tart ma az iparág, milyen tudásra van szüksége a végzős mérnököknek, informatikusoknak. Az IVSZ tagvállalatok gyakorlati lehetőségek biztosításával járulhatnak hozzá a gyakorlatközpontú képzéshez, a költségtérítéses oktatás terheit pedig ösztöndíj-lehetőségekkel könnyíthetik.

Kulcsszavak: karrier oktatás IVSZ

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05