Safer Internet Day 2012: Netezzünk együtt… biztonságosan!

forrás Prim Online, 2012. február 8. 07:55

A SID célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, a tanulásban és oktatásban betöltött szerepéről is.

Az idei SID központi témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, a szülők és a nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat. A nap szlogenje: “Netezzünk együtt… biztonságosan!”

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a rendezvényen elmondta: „A hatóság egyik kulcsfontosságú célja a hírközlési és médiatudatosság fejlesztése a fiatalabb korosztályok körében. Ennek érdekében hamarosan egy oktatóközpontot fogunk létrehozni, ahol a gyerekek játszva, interaktív környezetben tapasztalhatják meg az internet és a média csodálatos világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel, árnyoldalaival. Egy olyan digitális játszóteret szeretnénk megalkotni, amelyben a hasznos tudás interaktív játékok és szemléletes példák segítségével adható át a fiataloknak, és ahol megismerkedhetnek a hírportálokkal, közösségi oldalakkal, webáruházakkal, aukciós oldalakkal és egyéb internetes tartalmakkal.”

„Emellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a pedagógusok ilyen irányú szakmai továbbképzésére, hogy ezáltal a különféle internetes bűnözőknek még kevesebb gyermekkorú áldozatuk lehessen”
– tette hozzá az NMHH elnök asszonya.

A cél a családok ösztönzése, hogy tegyenek közösen annak érdekében, hogy elkerülhessék a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban ­– tanuljanak „internetül” együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre, és intsék őket a felelőtlen virtuális szörföléstől.

A Safer Internet Day (SID) hazai programjai:

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma (www.saferinternet.hu) a SID kapcsán több programmal is készült február 7-ére, így sajtótájékoztatóval, kerekasztal-beszélgetésekkel, biztonságos internet-foglalkozásokkal országszerte, és két pályázattal.

A Safer Internet Day központi rendezvényén, a Microsoft székházában számos érdekes előadáson vehettek részt az általános és középiskolás tanulók, akik a Webvelem program weboldalán jelentkeztek az eseményre. A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságosabb internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért.

A szervezők két pályázattal is ösztönözték a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre.

A SIP magyarországi konzorciuma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és a Microsoft Magyarországgal közösen videópályázatot hirdetett „Netezzünk együtt… biztonságosabban!” címmel.

A videópályázat célja, hogy a beérkezett filmek közzétételével népszerűsítse a Biztonságosabb Internet Napot és annak idei témáját: a generációk találkozását, illetve összekapcsolását, egymás segítését az online világban. Pályázni két életkori kategóriában lehetett: 10-14 és 15-19 év között, a pályaműveket szakmai zsűri bírálta el, a díjakat pedig Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke adta át. A zsűri döntése alapján a nyertesek:
·    Sallai Nóra, 12 éves, Budapest (10-14 éves korosztály)
·    Kuti Lívia, 17 éves, Györköny (15-19 éves korosztály)
·    Horváth Vanessza, 14 éves, Budapest (különdíj)

A nyertes videók a www.saferinternet.hu. weboldalon megtekinthetők.

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Safer Internet Program magyarországi konzorciumának vezetőjeként idén először írt ki pályázatot a legjobb és legrosszabb hazai weboldalak kategóriájában. A kiírás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a felhasználóbarát online tartalmak fontosságára, és ösztönözze a hazai üzemeltetőket, tervezőket és fejlesztőket a minél jobb honlapok előállítására.

A megadott határidőre 451, jelentős átfedést mutató javaslat érkezett. A tíz legtöbb szavazatot kapott weboldal közül az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri választotta ki a három legjobbat, amelyek az alábbiak lettek:
·    bookline.hu
·    hasznaltauto.hu
·    index.hu

A SID keretében a SIP-program oktatói és több hazai IT cég – a HP Magyarország, az IBM Magyarország, a Microsoft Magyarország és a Symantec – önkéntesei az ország több helyén tartottak előadást gyermekeknek, szülőknek és tanároknak a biztonságos internethasználatról.

A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságos internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért. 2008 decembere óta az előadásokon, képzéseken már több mint 120 ezren vettek részt, a témával foglalkozó weboldal látogatottsága 1,5 millió fölött jár, a biztonságos internetről szóló játékot pedig 700 ezernél is többen próbálták ki. A káros tartalmak elkerülésének elősegítése mellett a hasznos funkciók fejlesztésében is élen jár a vállalat, hiszen rengeteg ingyenesen elérhető oktatástámogató és szórakoztató alkalmazást fejlesztettek a Microsoft munkatársai.

A HP Magyarország tavaly szeptembertől a korábbinál szorosabb együttműködést folytat a hazai Safer Internet konzorciummal, hozzájárulva az oktatási program bővítéséhez és fejlesztéséhez. 2012 januárjában Krasznay Csaba, a HP Magyarország IT-biztonsági szakértője, akit a tavalyi év IT-biztonsági piac Útmutató szakamberének választottak, saját kezdeményezéseként, de a cég teljes támogatásával arra hívta fel az IT-biztonsági szakma képviselőit, hogy a Safer Internet Day alkalmából önkéntes, vidéki településeken folytatott felvilágosító munkával segítsék a programot. A szakértő felhívása eddig igen sikeresnek bizonyult: már az első hét után több mint 30 szakember jelezte részvételi szándékát.

A Safer Internet Day (SID) keretében kihirdetett videópályázat nyerteseit idén a Symantec vállalati és fogyasztói üzletága, a Norton is támogatta. A Biztonságosabb Internet Nap alkalmából a Safer Internet Program önkéntes oktatói programjához a Norton magyarországi képviselője, Rakoncza Zsolt is csatlakozott, hogy felhívja a középiskolások figyelmét az internetezés veszélyeire, illetve ennek megelőzési módjaira.

A Safer Internet Plus program magyarországi konzorciuma a tavalyi évhez hasonlóan 2012 februárjában is médiakampányt indít a program népszerűsítése érdekében. Az elkészült tévéspotot a kampány részeként az UPC Magyarország kábelcsatornáin sugározzák.

A rendezők a hazai szervezeteket, intézményeket, játékszakértőket, gyermekvédelmi szakembereket, webes biztonsági szakembereket, az úgynevezett stakeholdereket (távközlők, internetszolgáltatók, non-profit szövetségek, multinacionális cégek képviselői, tanárok stb.) is meghívták az eseményre.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09