Betonudvarok helyett iskolakert: Szavazás indul a zöldebb suliért

forrás Prim Online, 2012. április 27. 08:10

Dr. Bálint György kertészmérnök, azaz a közismert Bálint gazda is részt vesz a Cetelem Zöldsuli Program zsűrijében, az iskolazöldítési pályázatra beérkezett legjobb tervek kiválasztásában. A Cetelem és a WWF népszerű közös kezdeményezésének célja, hogy 5 millió forint támogatás segítségével 10 hazai általános iskola számára nyíljon lehetőség az elszürkült, lehangoló betonudvarok kizöldítésére, barátságos, hívogató iskolakertek kialakítására.

 

 

Az iskolazöldítési pályázatra beérkezett tervekre szavazhatnak az érdeklődők május 11-ig, a nyertesek őshonos növényekkel ültethetik be az iskolaudvart. A www.cetelem.hu/zoldsuli oldalon leadott voksok alapján öt, egyenként 500 ezer forintos "zöldítési csomag" talál gazdára. További öt intézményről szakértői zsűri dönt: a pályázatokat Bálint György kertészmérnök, a WWF és a Cetelem munkatársai értékelik - közölte a természetvédelmi szervezet.

„Kevés hasznosabb gyerekjátékot tudok elképzelni az iskolakerteknél. A virágok, fák, bokrok gondozásával már a legkisebbek is elsajátíthatják a kertészkedés alapjait, s az élmény egész életüket végigkíséri majd. A zöld iskolaudvar a természet tiszteletére, szeretetére nevel” – mondta el az ország „Bálint gazdája”.

    A Cetelem Zöldsuli Programjához kapcsolódó pályázatra összesen 160 zöldítési terv érkezett: az intézmények vezetői és tanárai a diákokkal együttműködve részletes terveket készítettek az iskolakertek kialakítására, az élhetőbb környezet megteremtésére. A beérkezett zöldítési tervekben olyan őshonos növények kaptak helyet, mint a kislevelű hárs, a mezei juhar és a kocsányos tölgy. A programban idén kiemelt hangsúlyt kaptak a Magyarországon őshonos növényfajták. A szervezők célja ugyanis az volt, hogy a diákok megismerjék a környezethez jól alkalmazkodó, könnyen nevelhető őshonos hazai fajokat és fajtákat, gondozásukkal erősítve a környezet iránti felelősségüket.

A második alkalommal meghirdetett Cetelem Zöldsuli Programra tavaly is több mint 100 terv érkezett, a 10 nyertes iskola már zöldebb környezetben kezdhette az idei tanévet. Most újabb 10 intézmény alakíthatja ki a tervezett iskolakerteket, élettelibb, otthonosabb körülményeket teremtve ezzel több ezer diák számára.

A Cetelem Zöldsuli Program rövidfilmje az alábbi képre kattintva, valamint a következő linken tekinthető meg:
http://www.youtube.com/watch?v=-E9WIL2DZgo

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05