Húsz éves a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma

forrás Prim Online, 2012. május 15. 10:55

Húsz éves a BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma, az Ericsson kutatási világhálózatának első magyarországi tudományos kompetencia központja. Az egyetemi kutatóhelyet 1992-ben az Ericsson támogatásával alapították, azzal a céllal, hogy korszerű felszereléssel és eszközökkel ideális körülményeket teremtsenek a magas színvonalú kutatómunkának. A Távközlési és Médiainformatikai Tanszék elődjén létrehozott Laboratórium azóta a hazai telekommunikációs hálózatkutatás egyik legfontosabb tudományos műhelyévé fejlődött, melyhez az egyetem más tanszékeiről is csatlakoztak tudósok, hallgatók, szakemberek.

K+F: kell az utánpótlás
Az elmúlt húsz évben több mint 80 PhD hallgató szerzett tudományos fokozatot itt, 30 technológiai szabadalom, 600 tudományos publikáció, számtalan nemzetközi K+F program és piaci fejlesztés kapcsolódik a kutatóhelyhez. A Laboratóriumban többek között szélessávú átvitel, mobil kapcsolatok és optikai hálózat kutatással foglalkoznak, de futnak projektek a jövő internet architektúráinak modellezésére is. A kutatásokban résztvevő hallgatók és doktoranduszok gyakorlati tudással felvértezett, képzett szakemberként kerülnek ki a munkaerőpiacra, így a laboratóriumnak kiemelkedő szerepe van a hazai mérnökutánpótlásban. Az Ericsson Magyarország a telekommunikációs ipar egyik legnagyobb munkáltatójaként 1700 munkatársat, köztük 1200, kifejezetten K+F  tevékenységet végző mérnököt foglalkoztat, így számára is nélkülözhetetlen a csúcstechnológiák alkalmazásában jártasságot szerzett fiatal diplomás munkaerő.

Négy magyar labor az Ericsson tudáshálózatában

A vállalat 1992-ben többek között ezért döntött úgy, hogy laboratóriumot létesít a nagysebességű hálózatkutatás előmozdítására. Az Ericsson ezzel a lépéssel alapozta meg együttműködését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, amit aztán újabb egyetemi kooperációk követtek. Az elmúlt húsz évben három további technológiai kutatólaboratórium létesült a BME-n és az ELTE-n, csatlakozva az Ericsson globális tudáshálózatához.
A BME Nagysebességű Hálózatok Laboratóriuma fennállásának  huszadik évfordulójára szervezett ünnepi sajtótájékoztatón Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára osztotta meg gondolatait a hazai műszaki kutatás jövőjéről, a felsőoktatás és az ipar közötti kapcsolat elmélyítéséről.

Hozzáadott érték

Pálinkás József elmondta: „A Magyar Tudományos Akadémia valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja kutatóközpontjai, a felsőoktatási intézmények és az innovatív gazdasági vállalkozások között létrejövő kapcsolatokat, hiszen az iparban hasznosuló kutatási eredmények szervesen nőnek ki a felfedező kutatásokból, és egyedül a korszerű, minőségi kutatással összefonódott felsőoktatási rendszer képes a tudásalapú gazdaság számára innovatív munkaerőt kibocsátani. A versenyszektorban működő cégek által fejlesztett termékek minősége, piaci értéke és profittermelő képessége nagymértékben függ a hozzáadott termék újdonságtartalmától, amelyet a kiválósági alapokon nyugvó tudományos kutatások eredményei biztosíthatnak. 

Cséfalvay Zoltán kiemelte, Magyarország gazdasági sikere három tényezőn múlik: a pénzügyi stabilitáson, a versenyképességi reformokon, és a magas hozzá adott értékű termelésen. „Az elmúlt két esztendőben tartósan konszolidáltuk az államháztartást és széleskörű reformok egész sorát hajtottuk végre, így az előttünk álló új szakaszban már minden erőnkkel a magas hozzá adott értékű termelés elősegítésére fordíthatjuk figyelmünket. Ennek része az egyetemek és a vállalatok között kialakított együttműködések elősegítése, amelynek egyik legsikeresebb példája a BME és az Ericsson immár húsz éve tartó kooperációja. Június közepén jelenik meg az a versenyképességi szerződési pályázat, amelyre kutatási-fejlesztési projektek megvalósítására pályázhatnak egyetemek, kutatató intézetek és vállaltok konzorciumai, 9,4 milliárd forintos induló keretösszeggel, amihez – terveink szerint - ebben az évben további legalább 10 milliárd forint támogatás biztosítható.”

Charlotte Karlsson
, az Ericsson Magyarország K+F központjának vezetője és Péceli Gábor a BME rektora a vállalat és az egyetem közös kutatási programjairól, a tovább együttműködés lehetőségeiről beszélt. Charlotte Karlsson a sajtótájékoztatón elmondta: „Az Ericsson Magyarország és a hazai egyetemek (BME, ELTE) közötti együttműködés példája kíván lenni a modern műszaki felsőoktatás támogatása iránt elkötelezett cég és a XXI. század ipari és piaci kihívásai felé nyitott, a nemzetközi trendeket ismerő és azok irányában érzékeny felsőoktatási intézmény kapcsolatának.”

Péceli Gábor beszédében hangsúlyozta, hogy az Ericsson modellre építő ipari campus nagy jelentőségű a felsőoktatás és az ipar kapcsolatában, így nagy öröm, hogy az NGM által most kiírásra kerülő KTIA pályázatok lehetőséget adnak ennek megvalósítására. Sallai Gyula, a Nagysebességű Hálózatok Laboratórium elnöke hozzátette: az elmúlt 20 év fényesen bizonyította, hogy egy vállalati K+F szervezet és egy egyetemi kutatólabor együttműködése kiemelten sikeres és tartós lehet, ha mindkét oldalon erős szakmai csapatok vannak, ha az elmélettől az alkalmazásokig terjed az együttgondolkodás, ha mindkét fél folyamatosan igényli, hogy a technológia fejlődés élvonalában legyen, és ha jól kiformálódtak a szerepek és abban mindkét fél nyertesnek érzi magát.
 
Masat is ünnepel
Az Ericsson és a Műegyetem ipari-egyetemi kooperációja nemrég egy fontos, tudománytörténeti jelentőségű projektet hívott létre: februárban bocsátották fel Magyarország első műholdját, a Masat-1-et, melyet az egyetem hallgatói és doktoranduszai alkottak meg; a munka egy része az Ericsson Komplex Hardverfejlesztő Laboratóriumában folyt. A sajtótájékoztatón a Masat is bejelentkezett, üzenetben üdvözölte a 20 éves laboratóriumot, és elküldte legfrissebb felvételeit a Földről.

„Az innováció a vállalati kultúrának fontos eleme. Ez alapozza meg a versenyképességünket, és kulcsfontosságú a jövőbeni üzleti sikerek szempontjából. Az Ericsson Magyarország tevékenységében példaértékűen valósul meg az oktatás – alapkutatás – alkalmazott kutatás - ipari megvalósítás láncolata. Számos példa van arra, hogy egyetemen indult kutatásból Ericsson termék vagy szolgáltatás született. „ - zárta szavaival Jakab Roland a sajtótájékoztatót.

Kulcsszavak: oktatás tudomány BME

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05