A PayPal 10 milliárdos forgalommal számol a mobilfizetések terén

forrás Prim Online, 2012. július 27. 16:56

Idén másodszor módosította éves mobilfizetési forgalom előrejelzését a PayPal. A vállalatnál a legfrissebb becslések szerint 10 milliárd dolláros forgalmat várnak 2012-re, szemben a korábbi 4 milliárd, majd 7 milliárd dolláros előrejelzésekkel. A PayPal mobil rendszerének forgalma 2011-ben 4 milliárd, 2010-ben pedig 750 millió dollárt tett ki.

David Marcus, a PayPal elnöke a következőket nyilatkozta az új becslés kapcsán: „Az eddigi adatok alapján idén 10 milliárd dolláros forgalmat várunk a mobileszközökön lebonyolított fizetések terén, amely több mint 150%-os növekedés tavalyhoz képest. A PayPal továbbra is piacvezető a területen” – mondta el Marcus.

A friss becslés annak köszönhető, hogy az eBay vállalataként működő PayPal üzletileg rendkívül sikeres második negyedévet tudhat maga mögött. Ez főleg az Amerikán kívüli teljesítmény jelentős növekedésének köszönhető, a harmadik negyedévre a vállalat hasznának több mint felét termelik majd ki az Egyesült Államokon kívüli piacok.

A PayPal jelenleg 113,2 millió aktív fiókkal rendelkezik, amely 13%-os növekedés az előző év második negyedévéhez képest. A vállalat forgalma éves szinten mintegy 26%-al növekedett és elérte a 34,5 milliárd dollárt.

A szolgáltató továbbra is nagy iramban terjeszkedik, aminek egyik mozgatórugója világszerte a PayPal Mobile alkalmazás. Ezen felül tovább emelkedett a szolgátatás elfogadottsága mind a kereskedők, mind pedig a felhasználók oldaláról, köszönhetően a folyamatos innovatív megoldásoknak.

A PayPal Here – amely kisvállalkozásoknak teszi lehetővé a bankkártyaelfogadást iPhone vagy Android-os készülék segítségével – szintén folyamatosan terjed a világ nagyobb piacain és immár elérte a 300.000 felhasználót.

Kulcsszavak: mobilfizetés PayPal

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05