mDonation: A pesti dugóban is segíthetünk a koraszülöttmentőknek mobillal

forrás: Prím Online, 2012. október 27. 11:04

Mobil-adománygyűjtő ponttá változtak a mentőautók a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványnál. Szeptember 1-e óta van lehetőség a szervezet támogatására az erre alkalmas okostelefonokon keresztül, a Cellum által fejlesztett MasterCard Mobile alkalmazással.

Nemrégiben pedig 6 darab, a koraszülötteket mentő rohamkocsira is kikerültek azok a QR kódok, amelyeket beszkennelve egy kattintással küldhetünk bármekkora összeget a koraszülött csecsemők megmentésére. Tavaly több mint százmillió forint adomány érkezett az alapítványhoz. Ebből az összegből 1300 újszülöttnek és koraszülöttnek tudott segíteni az éjjel-nappal hívható Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat. Az mDontaion még gyerekcipőben jár Magyarországon, de a MasterCard Mobile megjelenésével növekszik azon szervezetek száma, amelyek felismerik az ebben rejlő lehetőségeket.

„Egyre több alapítvány csatlakozik hozzánk és használja az impulzus erejét, az „adj-most” üzenetet adománygyűjtő kampányában. Ebben rejlik ennek a módszernek a titka: meglátom a felhívást, előveszem a mobilomat és máris küldöm a pénzt koraszülött mentésre vagy bármilyen más jótékony célra. Nem kell bankszámlaszámot keresnem és bepötyögnöm a net-bankban, vagy sorban állnom a postán a csekkel. Pont akkor tudok pénzt adni, gyorsan, kényelmesen, biztonságosan, amikor találkozom a felhívással.” mondta el Inotay Balázs, a Cellum Zrt. stratégiai igazgatója, aki hozzátette:„a fejlett országokban komoly hagyománya van a karitatív szervezetek támogatásának, de tudomásunk szerint a Cellum által fejlesztett QR kódos adományozáshoz hasonló megoldást senki nem használ. „Tárgyalunk különböző nemzetközi karitatív szervezetekkel az USA-ban az mDonation bevezetéséről” – tette hozzá.

„Azzal, hogy a mentőautókra is rákerült a QR kód, egyetlen perc alatt akár a pesti dugóban ülve is képes lehet bárki néhány ezer forinttal is esélyt adni még egy koraszülött babának a túléléshez.” – mondta el Dr. Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője. „Az adománygyűjtő szervezetek is versenyhelyzetben vannak, főleg most a válság miatt szükségünk van a kreatív és újszerű megoldásokra. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy a Cellum Sales House megkeresésére csatlakoztunk mi is a MasterCard Mobile új adományozási csatornájához. Mindenkinek összeszorul a szíve, amikor egy koraszülött mentőautót lát és nagyon sokan vannak, akik csak azért nem támogatják alapítványunkat, mert számukra a csekkes vagy átutalásos forma nem megfelelő, komplikált vagy kényelmetlen.”

Az alapítványnál ebben az évben azt várják, hogy a MasterCard Mobile-on keresztül még többen lesznek, akik támogatást küldenek a szervezet működéséhez.

www.cerny.hu
, www.mastercard.hu/mobile

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09