A Windows 7 túlszárnyalja a 8-at

Czipperer Dia, 2013. március 4. 10:58

A Windows 8 növekedése nem mutat túl nagy intenzitást, pedig a platformfrissítés Windows 7 felhasználók számára könnyen elérhető. A 7-es verzió még mindig uralja a piacot.

 

Bár az új operációs rendszer növekedése folyamatosnak mondható, nem kiemelkedőek a számok. A novemberi paci részesedéshez képest (1,09%) már a duplájánál tart (2,26%), a decemberi 1,72%-hoz képest mégsem mondható jelentősnek.

 

Bár a Windows 7 januárban veszített részesedéséből mintegy 0,63 százalékponttal, februárban azonban erősített egy keveset, 0,07 százalékpontot. Bár ezek a számok túl sokat nem jeleznek arról, melyik áll jobban a versenyben, az össz piaci részesedés sokat elárul.

 

Úgy tűnik, a felhasználók nehezen váltanak operációs rendszert. Ez abban is megmutatkozik, hogy az XP-t használók aránya még mindig magas, 38,99%-kal a második helyen áll a Windows 7 után – pedig 0,52 százalékpontot vesztett –, amely 44,55%-kal vezet.

 

Szerintem sokak számára egyértelmű, hogy a Vista nagy melléfogás volt a Windows életében, de számok is azt mutatják (5,24%), hogy nem nagyon van jövője a piacon. A Windows 8 jelenleg a negyedik helyet birtokolja, megelőzve a Mac OS X 10.8-et a maga 2,61%-os piaci részesedésével.

 

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05