Kibertámadás az amerikai választási számítógépes rendszer ellen Floridában

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 19. 08:06

Több mint 2500 olyan fantomkérelem futott be a tavalyi választási évben egy floridai hivatalos honlapra, amely szerint a küldő élni akart a távolléti szavazás törvény adta lehetőségével - közölte hétfőn az NBC televízió. Ez volt az első olyan, ismertté vált és dokumentált eset, amelyben "élesben" intéztek támadást az amerikai választási rendszer számítógépes hálózata ellen. A támadás elkövetői létező floridai választók nevében külföldi - indiai, brit és más - IP-címekről kérték a választási hatóságtól annak lehetővé tételét, hogy elküldhessék "szavazatukat".

A támadás nem a novemberi elnökválasztásra időzítve, hanem még júliusban, az előválasztási szezont megelőzve történt, amikor a demokrata és a republikánus párti szavazók arról készültek voksolni, hogy pártjuk nevében ki szálljon hivatalosan versenybe a választott funkciókért. A csalók zömmel demokrata szavazók nevében próbálták megszerezni a távolléti szavazás lehetőségét.   
 

A két és fél hétig tartó kísérlet során összesen 2552 hamis kérelem futott be Miami-Dade megye erre a célra fenntartott weboldalára. Arról, hogy egy weboldalon valamilyen "szabálytalanságot" találtak, először februárban számolt be a The Miami Herald.
 

Az NBC által megszólaltatott szakértők rámutattak, hogy az Egyesült Államokban államonként változik a választási rendszer, ami rendkívüli módon megnehezíti egy ilyen támadás kiszűrését. Ráadásul vannak olyan államok, ahol a floridainál alacsonyabb szinten áll a kibernetikai biztonság, éppen ezért nem kizárt, hogy volt már korábban hasonló eset.
 

A floridai választási hatóságok alkalmazottainak 2012 nyarán gyanússá vált a szokatlanul sok kérelem, de az áradatot végül sikerült megállítaniuk. A vizsgálat, amelyet az idén egyszer ideiglenesen felfüggesztettek, majd újraindítottak, még nem tudta kideríteni, hogy kik voltak a tettesek.
 

Floridai tisztségviselők 2012 decemberében egy közös jelentésben foglalták össze a választási elektronikus eszközök védelmének megerősítésére vonatkozó javaslataikat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05