Androidos applikáción is elérhető az Év Campus Honlapja

forrás: Prím Online, 2013. május 8. 10:14

A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Külker Online oldala kapta idén a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület Az Év Campus Honlapja díját. A honlap szolgáltatásai és egyedi dizájnja mellett azáltal is kiemelkedik a mezőnyből, hogy a hazai felsőoktatásban elsőként androidos okostelefon applikáción keresztül is elérhető. Az app már ingyenesen letölthető a Google Play áruházból.

Elsősorban a felhasználhatóságot, a betöltés gyorsaságát, a tartalom minőségét, valamint a weboldal külső megjelenését értékelte a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület zsűrije az Év Campus Honlapja díj idei kiválasztásakor. A díjat a Felsőoktatási Média Konferencián adták át a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karán működő Külker Online (www.külker.hu) szerkesztőségének. A szakmai zsűri a díj odaítélésekor hangsúlyozta, a honlap szerkesztői megtalálták az arany középutat az információszolgáltatás és a szórakoztatás között, valamint kiemelték a Külker Online fiatalos, egyedi külső megjelenését is.

A honlaphoz a hazai felsőoktatási intézményi rendszerben egyedülálló módon androidos okostelefon applikáció is készült, mely már ingyenesen letölthető a Google Play áruházból. Az app segítségével a BGF Külkereskedelmi Karának hallgatói bárhol hozzájuthatnak a legfontosabb tanulmányi és közösségi hírekhez.

A felhasználók összesen nyolc funkcióval találkozhatnak, amelyek közül hármat (hírek, tanszéki információk, jegyzetek) a már meglévő honlapos szolgáltatásokhoz szinkronizáltak a fejlesztők. Az órarend és vizsgák menüpont alatt a hallgatók feljegyezhetik és szerkeszthetik főiskolai kötelezettségeiket, míg a Lyukas óra menüpont tippeket ad számukra, hol üthetik el idejüket Mátyásföldön, ehhez pedig segítségül útvonaltervezőt is kapnak. Az épületen belüli tájékozódást a belső térkép segíti, mely mutatja az egyes épületekben elérhető szolgáltatásokat, tanszékeket és diákszervezeti irodákat is.

 „Szerettük volna a Web 2.0-as rendszer lényegét megragadni, így mindenféle információ kommunikálható nálunk a lehető legtöbb csatornán. A honlapon látható videókat is mi készítjük, minden nyersanyagot mi veszünk fel, és mi vágunk meg. Bízunk benne, hogy a szeptemberben érkező elsőéveseknek igazi segítséget nyújt majd a Külker Online Applikáció a BGF-en, az épületekben, a tanmenetben és a környéken való eligazodásban” – mondta el Fatalin Dániel, a Külker Online főszerkesztője, a BGF hallgatója.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09