Intel Silvermont: Az új generációs mikro-architektúra

Széll Zoltán, 2013. május 10. 07:14

Az Intel leleplezte alacsony fogyasztású, nagy teljesítményű, Silvermont néven ismert mikro-architektúráját. A Silvermont is az Intel jelentős teljesítménynövekedést és hatékonyabb energiafelhasználást eredményező 22 nanométeres 3-D háromkapus rendszerlapka gyártási technológiájával készül és ez lesz az alapja számos, még idén érkező újdonságnak.

„A Silvermont egy olyan technológiai ugrás, amely számos terméket és piaci szegmenst helyez új alapokra. Az eddigi visszajelzések szerint a 22 nanométeres rendszerlapkáink, köztük a „Bay Trail” és az „Avoton” már most elnyerték a vásárlóink tetszését. A jövőben pedig évenként gyorsíthatunk az alacsony fogyasztású mikro-architektúra következő generációin” – mondta Dadi Perlmutter, az Intel ügyvezető alelnöke és ügyvezető igazgatója. A Silvermont mikro-architektúra az iparágban csúcsnak számító wattonkénti teljesítményre képes. A kiegyensúlyozott konstrukció egy szélesebb dinamikatartományt és zökkenőmentes méretezhetőséget biztosít. Több mérési eredmény szerint a Silvermont háromszoros csúcsteljesítményt, illetve azonos teljesítményen mérve ötször alacsonyabb fogyasztást produkál, mint az Intel Atom processzormag jelenlegi generációja.

Silvermont: Az új generációs mikro-architektúra

 Az Intel Silvermont mikro-architektúra tervezése és optimalizálása  együtt zajlott az Intel forradalmi 3-D háromkapus tranzisztorokat alkalmazó 22 nanométeres rendszerlapka gyártásával. Az iparágban vezető technológia segítségével az Intel jelentős teljesítménynövekedést és hatékonyabb energiafelhasználás biztosítására képes. A Silvermont mikro-architektúra további főbb jellemzői:

-          Új out-of-order végrehajtási motor, mely kiváló szálankénti teljesítményre képes

-          Új többmagos és „system fabric” (kapcsolómű) architektúra, mely nyolc processzormagig méretezhető és amely a rendszer magasabb szintű kiegyensúlyozottsága és reszponszivitása érdekében nagyobb teljesítményt, sávszélességet, alacsonyabb késleltetési értéket és hatékonyabb OoO támogatást biztosít.

-          Új utasítások és technológiák, melyek megnövelt teljesítményt, virtualizációs és biztonsági szolgáltatásokat tesznek lehetővé a különféle termékek széles skálájához. Ezen utasítások az Intel meglévő 64 bites támogatására és az Intel architektúra telepített bázisának szélességére épülnek.

-          Fejlett energiagazdálkodási képességek, köztük egy új intelligens burst üzemmód, alacsony fogyasztású alvó állapotok (C-states) és az Intel 3-D tranzisztortechnológiáját kiaknázó szélesebb dinamikus tartomány.

-          Intel „Burst Technology 2.0”, mely reszponzivitást és a hatékonyabb energiafelhasználás érdekében méretezhetőséget biztosít az egy- vagy többmagos rendszereknek.

„A Silvermont tervezése és a gyártástechnológia együttes optimalizációját tekintve túl is szárnyaltuk cáljainkat. Kihasználva erősségünket a mikro-architektúrafejlesztésben és gyártástechnológiában, egy olyan megoldást hoztunk létre, ami jelentősen megnövelt teljesítményt és hatékonyabb energiafelhasználást nyújt - mindezt magasabb órajelen. Büszkék vagyunk eredményeinkre és úgy hisszük, a Silvermont egy erős és rugalmas alapot jelent egy sor új, kis fogyasztású Intel rendszerlapka számára” – mondta Belli Kuttanna, vezető tervező.

Architektúra a számítógépek teljes spektrumához

 A Silvermont szolgál majd több idén megjelenő 22 nanométeres termék alapjául. A wattonkénti teljesítményérték javulása és az új mikro-architektúra lényeges növekedést jelent majd az ezekre a processzorokra épülő eszközök teljesítményében és reszponzivitásában.

 Az Intel négymagos „Bay Trail” rendszerlapkája terv szerint a 2013. karácsonyára érkező táblagépekkel mutatkozik be és a jelenlegi Intel táblagép-kínálat teljesítményének több mint kétszeresét hozza. A Silvermont rugalmasságának köszönhetően a „Bay Trail” egyes változatai más szegmensekben, belépőszintű, innovatív kialakítású noteszgépekben és asztali gépekben is megjelennek majd.

 A „Merrifield” lapkát az év elejétől kezdik szállítani, mely a jelenlegi generációhoz képest nagyobb teljesítményt és hosszabb akkumulátoridőt biztosít, illetve támogatja a kontextus tudatos és személyes szolgáltatásokat, a webes streameléshez szükséges ultragyors csatlakozást, valamint megnövelt adat-, és készülékvédelemmel, illetve személyi adatvédelemmel rendelkezik majd.

 Az Intel „Avoton” a mikro-szerverekbe, adattároláshoz és felhős szolgáltatások támogatásához (scale-out workloads) nyújt az iparágban egyedülállóan hatékony energiafelhasználást és wattonkénti teljesítményt. Az „Avoton” az Intel második generációs AtomTM rendszerlapkája, mely teljes értékű szerver képességekkel rendelkezik, olyan, a vásárlók által igényelt szolgáltatásokkal, mint a 64 bites támogatás, integrált fabric (kapcsolómű), hibakód-javítás, Intel virtualizációs technológiák és szoftverkompatibilitás.

 A „Rangeley” modellt hálózati és a kommunikációs infrastruktúrákba szánják, kimondottan belépőszintű és középkategóriás útválasztókba, kapcsolókba és biztonsági berendezésekbe. Mindkét termék az idei és második felében érkezik.

 Ezzel egyidejűleg az Intel az iparágban páratlan fejlesztéseket hajt végre a második generációs, 22 nanométeres vonalszélességű „Haswell” mikro-architektúráján, aminek köszönhetően a még idén megjelenő innovatív „kettő az egyben” kialakítású gépekben és más mobil eszközökben alacsonyabb teljesítményszint mellett is elérhetővé válik a teljes PC-s teljesítmény.

 Az Intel tervei között szerepel még a 22 nanométeres, adatközpontokba szánt Xeon processzorcsalád frissítése is, amelynek tovább javul a wattonkénti teljesítménye és más szolgáltatásokat is kap majd.

 „Kihasználva a Silvermont és Haswell mikro-architektúrákban rejlő lehetőségeket az Intel jó eséllyel képes kiváló termékeket és élményt nyújtani a számítástechnika teljes spektrumán” – mondta Perlmutter.

 URL: www.intel.com

 

Kulcsszavak: processzor Intel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09