A Google és a Microsoft együtt fejleszt

Czipperer Dia, 2013. május 27. 15:07

Közösen dolgozik egy frissített YouTube alkalmazáson a két cégóriás, melynek köszönhetően a Windows Phone-osok sem lesznek kizárva a videónézésből.

A YouTube alkalmazásaiban is elindította hirdetéseket iOS és Android platformon, ám Windows Phone-on nem jelentek meg. A Google válaszul egy levélben jelezte a Microsoft felé, hogy megszűnteti és leállítja az alkalmazást, ha nem tesz valamit.

 

Ezután a Microsoft nyilvánosan elmondta, hogy boldog lenne, ha YouTube alkalmazásuk következő verziójában már a hirdetések is megjelenhetnének, de nem rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyekkel a Google.

 

Ennek eredményeként dolgozik együtt jelenleg a két cég: együtt frissítik a Windows Phone YouTube alkalmazást. A következő hetekben már megjelenhet az új applikáció, amely felváltja a korábbit: a Windows Phone Store-ban is felváltja a korábbi verziót.

 

Ami jelenleg elérhető, az nem a legfrissebb változat, ugyanis a Google kérte őket, hogy legkésőbb május 22-éig távolítsák el az alkalmazást, helyette egy korábbi változat került fel, amely szintén nem támogatja a hirdetéseket.

 

Forrás: Mashable.com

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09