NMHH: nem változtak a piaci erőviszonyok

forrás: Prím Online, 2013. június 25. 09:38

Az NMHH gyorsjelentéséből kiderül, hogy bár májusban is nőtt a szélessávú előfizetések száma, a piaci erőviszonyok azonban nem változtak. A jelentés a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül. 

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma csökkent, értéke 766 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései májusban 905 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 336 ezer előfizetés volt a hónap végén. 2013 májusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,213 millió volt.

 

 

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető, piaci részesedése 35,2 százalék, második a UPC, piaci részesedése 21,9 százalék, a harmadik a sorban a Digi 13,8 százalékos részesedéssel. Ezt követi több száz kisebb szolgáltató együttes részesedése, amely 11,4 százalékot tesz ki, majd az Invitel következik 9,6 százalékkal.

 

A teljes hangcsatorna-számon belül - a beérkezett adatok alapján - a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 1,847 millió (az előző hónapban 1,860 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 639 ezer (az előző hónapban 633 ezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 478 ezerre nőtt az előző havi 473 ezerről. A teljes piacra vonatkozó hangcsatornák becsült értéke 3,025 millió 2013. május végén.

 

A vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve legnagyobb piaci részesedése a Magyar Telekomnak van, ez 58,1 százalékot jelent. Második helyen UPC áll 13,4 százalékkal, harmadik az Invitel 13,0 százalékkal, majd a Digi 9,2 százalékkal következik a sorban. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik.

 

Májusban a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 29,93 darab, a háztartások vezetékestelefon-ellátottsága pedig 62,16 százalék volt. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 298 millió, IP-alapon pedig 134 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 145,7 perc volt.

 

A 2013. májusi adatok szerint az előfizetők a szolgáltató váltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. Május óta összesen 677 ezer számot hordoztak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05