A vezetés közbeni SMS-ezés veszélyeire figyelmeztet Werner Herzog új dokumentumfilmje

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 30. 11:30

Werner Herzog német filmrendező One Second To The Next címmel rendezett dokumentumfilmet a vezetés közben SMS-ezők okozta balesetek áldozatairól.

Herzogot, akinek a nevéhez több mint ötven film fűződik forgatókönyvíróként, producerként vagy rendezőként, a nézők tavaly Tom Cruise oldalán láthatták a Jack Reacher című kalandfilm egyik szereplőjeként - emlékeztetett hétfői beszámolójában a Deadline.com hollywoodi filmes portál. A filmes azt követően határozta el, hogy dokumentumfilmet készít azokról, akik maradandó károsodást szenvedtek az esemesező sofőrök figyelmetlensége miatt, miután leforgatott egy 30 másodperces reklámfilmet a témáról az It Can Wait (Várhat) elnevezésű kampányban.


Herzog a dokumentumfilmben a kampányban bemutatott áldozatokat szerepelteti, akiknek az életét örökre megváltoztatta az a pár pillanat, amelyet a balesetüket okozó vezető egy szöveges üzenet elküldésével töltött.

 

A film premierjére augusztus 8-án kerül sor Los Angelesben, ezt követően pedig az Egyesült Államok 40 ezer iskolájában és több száz kormányintézményben, valamint közlekedésbiztonsági szervezetben vetítik majd le. A produkció az ItCanWait.com honlapra is felkerül.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05