A Vodafone közzétette a szilveszteri forgalmi adatait

forrás: Prím Online, 2019. január 5. 10:19

A Vodafone 2018/19-es szilveszteri forgalmi statisztikáiból kiderül, hogy december 31-én és január 1-jén a korábbi évekhez hasonlóan folytatódott a tendencia, miszerint az ügyfelek egyre több mobilnetet használnak a szeretteik köszöntésére az előző év ugyanezen időszakához képest. Az MMS-ek és telefonhívások száma is nőtt, míg SMS-ből idén kevesebb volt.

A Vodafone idén is megvizsgálta, hogy a szilveszteri időszakban, 2018. december 31-én és 2019. január 1-jén hogyan alakult az ügyfelek hívás-, SMS-, MMS- és adatforgalma. A statisztikák szerint a felhasznált mobilinternet mennyisége szilveszterkor és az újév első napján is valamivel több, mint 50%-al nőtt az előző évhez képest. A két nap adatforgalma összesítve közel 110 millió MB-tal haladta meg a tavalyi év ugyanezen időszakát. A telefonhívások száma december 31-én kis mértékben, de nőtt a tavalyi évhez képest, így a Vodafone hálózatán a lebeszélt percek száma aznap meghaladta a 10 milliót. Másnapra sem csökkent a beszélgetési kedv, a hívások száma ugyan minimálisan kevesebb volt, a hívások időtartama azonban valamivel meghaladta az előző napit. Nem elhanyagolhatóak az MMS köszöntések sem: idén december 31-én közel 40.000 MMS-t küldtek a szolgáltató hálózatán, míg elsején további 28 ezret. Mindkét napra jellemző, hogy csökkent az SMS-ben köszöntők aránya: szilveszterkor hozzávetőlegesen 9%-al kevesebb, az év első napján pedig átlagosan több mint 13%-al kevesebb SMS-t küldtek a Vodafone ügyfelei a tavalyihoz képest.

 

Az adatok közül kiemelkedő, hogy milyen mértékben nő a mobilinternet népszerűsége. 2016-hoz képest különösen szembetűnő a változás, hiszen a Vodafone ügyfelei által felhasznált adat mennyisége a 2016. december 31-i közel 59 millió MB-ról 2018. december 31-re közel háromszorosára, több mint 162 millió MB-ra nőtt.

 

A mobilinternet előre törésével a Vodafone is hatalmas hangsúlyt fektet a minél magasabb minőségű szolgáltatás megteremtésére. A 4G+ hálózat folyamatos fejlesztése mellett a szolgáltató sokat tesz az 5G bevezetéséért is. A Vodafone idén az országban elsőként közvetített 5G hálózaton keresztül élő online videós tartalmat. Ezzel egy lépéssel közelebb vitte az országot afelé az 5G uralta jövő felé, amelyben az egymással is kommunikáló önvezető autóknak köszönhetően jelentősen javul a közlekedésbiztonság, az orvosok akár távolról is képesek műteni, a tanulás pedig a virtuális valóságnak köszönhetően interaktívabb és hatékonyabb, mint valaha. Ráadásul mindez már nem is olyan távoli, hiszen piaci várakozások szerint 2020 elején léphetnek működésbe az új, ötödik generációs hálózatok, melyek elhozhatják ezt a jövőt. Mindez jövő szilveszterkor már elérhető közelségben lesz a jelenlegi becslések szerint. 

Mobilszolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05