Hasznos tippek az első telefon vásárlásához és használatához

forrás: Prím Online, 2020. november 29. 15:09

Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor, legyen szó a telefon méretéről, értékéről vagy akár a megfelelő életkorról. Koren Balázs, a Telenor Hipersuli programjának szakértője – gyakorló apuka – összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amiket az első telefon választásakor érdemes szülőként figyelembe vennünk.

1.    Beszéljünk róla!

Könnyen előfordulhat, hogy a készülék kiválasztásakor nem egyezik az elképzelésünk a gyerekekével, hiszen ők jellemzően a legdivatosabb okostelefonról álmodoznak. Ezek tudását azonban többnyire nem is tudnák kihasználni, arról nem is beszélve, hogy jellemzően fontos szempont a költséghatékonyság. A belépő szintű készülékek a gyerek számára bőven hozzák a szükséges képességeket, és kisebb a kár, ha elvesztik vagy leejtik azt. Hogy elkerüljük a csalódást, beszéljük át először közösen a vásárlás részleteit, készüljünk fel rá, hogy racionális érveinket érzelmi alapú érvekkel kell ütköztetnünk. Jó kiindulópont az egyezségre, ha megszabunk egy költségkeretet, amin belül megnézhetjük a lehetséges mobilokat, felmérve a képességeiket, funkciókat és a preferenciákat. Ha álmai telefonja kicsivel többe kerül, mint a meghatározott keretet, és gyermekünk rendelkezik zsebpénzzel, felajánlhatjuk, hogy abból kipótolhatja az árát.

 

2.    Célszerű a nagy kijelzős

Az eszköz kiválasztásakor nézzük meg jól a kijelzőjét, hiszen gyermekünk ezt a felületet fogja figyelni – ha digitális oktatáshoz is használja, akár naponta több órán keresztül. Vegyük a kezünkbe, és próbáljuk ki: elég nagy a képernyő, jó azt nézni, nem vibrál, szép a felbontása? A telefon kialakítása szempontjából hasznos a nagy tárhely az appoknak, fotóknak és videóknak, és a jó kamera, illetve előny lehet a 3,5" „jack” aljzat – így könnyen találunk hozzá fülhallgatót. Méret szempontjából kisiskolás kezébe inkább a kompakt telefon illik: könnyebben megfogható és használható, kisebb eséllyel ejti el. A kamaszoknak már az előlapi kamera jó képminősége is fontos lehet, illetve az online oktatáshoz hasznos a megbízható, jó hangszóró és mikrofon.

 

 

3.    Legyünk mellette 

Gyakori dilemma, hogy hány éves korban kapjon először telefont a gyerek, amire nem létezik általános válasz – az igények, körülmények családonként eltérőek, de fontos, hogy közösen hozzuk meg a döntést, és a telefon használatát tudatosan kezeljük. Talán a leggyakoribb félreértés, ha a szülő azt gondolja, hogy a gyerek „digitális bennszülött” és ezért automatikusan ért az okoseszközök használatához. Pedig ahogy egy kisiskolást nem engedünk el egyedül a városba, úgy az okostelefon világában is érdemes fogni a kezét.

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy kémkedjünk utána, hiszen ha úgy érzi, nem bízunk benne, lehetséges, hogy titkolózni fog. Beszéljünk vele az internetes tartalmak megbízhatóságáról, hogy megtanulja tudatosan kezelni a szembejövő információkat – ezzel kapcsolatban a Hipersuli TudatosNet oldala is segítségünkre lehet. A lényeg, hogy ha bármilyen váratlan tartalomra bukkan vagy rossz élmény érné a digitális térben, merjen kérdezni, beszélni róla.

 

4.    Hívás helyett online

Bár ma már szinte közhelynek számít, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy az iskolás korosztály a hagyományos telefonálás helyett jellemzően leginkább az interneten keresztül kommunikál. Készülékválasztáskor így mindenképp figyeljünk oda arra, hogy kényelmesen tudjon rajta netezni, azaz legyen a készülék 4G-képes, és nem utolsó sorban legyen hozzá mobilinternetet tartalmazó szolgáltatása.

 

Az első telefonhoz ajánlott Telenor Junior tarifa kifejezetten a 6-14 évesek igényeire lett szabva, és a mobilinternetre fókuszál: havi 5 GB adatkeretet tartalmaz kedvező áron. Ha pedig HiperCsoport szolgáltatással veszik igénybe a tarifát, és a szülők is tagjai a csoportnak, a szolgáltatással járó, csoporton belül korlátlan beszélgetésnek köszönhetően bármikor hívhatják egymást. Azonban mielőtt önálló internetet adunk gyerekünk kezébe, készítsük fel őt, hogy biztonságosan használhassa.

 

5.    Nem árt egy kis kontroll

Fontos az első mobiltelefon megvásárlásával egyidejűleg tisztázni a szabályokat, például, hogy mennyi időt tölthet el a képernyő előtt, vagy hogy este ne használja az eszközt. Mutassuk meg, hogyan kell használni az alapvető programokat (chat, e-mail, böngészés), és azokat a funkciókat is, amelyekről érdemes először a szülőkkel konzultálni. Ne tiltsunk egyből, hanem beszéljük át a kockázatokat az egyes oldalak esetében.  A Family Linkkel is korlátozhatjuk a nem kívánatos tartalmakat, amely szükséges ahhoz is, hogy a 13 év alatti gyerekeknek is lehessen Google-fiókja.

 

+1 tipp: Ha még nem áll készen a saját telefonra

Ha a kisebbeket saját telefon híján is szeretnénk biztonságban tudni és bármikor elérni, kiváló választás a gyerekóra. A Telenornál elérhető MyKi Touch és MyKi 4 lite gyerekórával a beépített GPS-nek köszönhetően térképen követhető a gyermek tartózkodási helye, aki az órán lévő SOS gomb megnyomásával riasztást küldhet – ilyenkor két előre megadott telefonszámot a készülék automatikusan tárcsáz. Telenor Mini tarifával pedig két számot korlátlanul is hívhat róla, így bármikor elérhetik egymást a szülőkkel.

 

A Telenor az első készüléknek a Moto E6 Play-t ajánlja, amely nagy, 5,5 inches kijelzőjével és 32 GB belső memóriájával (amely 256 GB-ra bővíthető) jól használható tanuláshoz és kikapcsolódáshoz is.

Kulcsszavak: mobiltelefon Telenor

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05