Informatikai Biztonság Napja – valóban figyel minket a Big Brother?
Fókuszban a kibertér és az állampolgárok védelme
Közép-Kelet-Európa legnagyobb IT biztonsági konferenciáját, az Informatikai Biztonság Napját (ITBN) idén szeptembber 25-26. között rendezik meg. Hazai és nemzetközi IT-s és független szakemberek egyaránt képviseltetik magukat. A két nap alatt keresik a választ arra, hogy mennyire is vagyunk védtelenek a kibertérben.
Szinte még sosem volt ennyire aktuális az ITBN, és az informatikai biztonság kérdése, hiszen az elmúlt hetekben az amerikai megfigyelési botránytól és a Snowden ügytől volt hangos a sajtó, olyan kérdéseket feszegetve, amelyre a rendezvény keretei belül is megpróbálnak válaszokat találni. Így lesz majd a nyitóelőadás egy rendhagyó, szakmai, politikai kitekintés Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő tolmácsolásában, aki segít a közelmúltban nagy port kavart Snowden ügy, és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kiszivárogtatási részleteinek megismerésében.
Az idei ITBN-en újdonságképpen a személyek, állampolgárok védelmére, a személyi biztonság témakörére is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, de természetesen az ITBN-től megszokott vállalati IT biztonság-megközelítés is hangsúlyos marad. Az izraeli bázisú Checkpoint – mint az idei esemény kiemelt technológiai partnere – az aktuális támadási és sérülékenységi problémákról és azok megoldásáról tájékoztatja az érdeklődőket.
Egy igazán érdekes vendég is érkezik a rendezvényre az Amerikai egyesül Államokból: ő Michael Schneider. Több mint tíz éve dolgozik az amerikai hadseregnek különböző kibervédelmi munkakörökben. Dolgozott a védelmi minisztérium tisztjeként, ahol kibervédelmi Red Team-eket vezetett. A US Cybercommand vezető tiszthelyetteseként a kiszemelt célpontok meghatározásáért és a védelmi intézkedések meghozataláért volt felelős. A haditengerészetnél az információs hadműveletek parancsnokaként tevékenykedett.
Az esemény plenáris programjára John Parker érkezik Angliából, aki a McAfee termékigazgatója. A hálózati specialista Cisco egy érdekes témáról, vállalatok számára "hírszerzési" adatokat biztosító szolgáltatásról beszél majd. A kritikus infrastruktúrák biztonságát szem előtt tartó civil egyesület a KIBEV (Önkéntes Kibervédelmi Összefogás) szintén képviselteti magát az eseményen.
A komplex fenyegetettségek felderítése terén gyakran jeleskedő Kaspersky Lab képviseletében Adrian Porcescu érkezik Romániából. A Fortune 500 IT biztonságra specializálódott cége, a Symantec ismét az ITBN kiemelt támogatói között szerepel. A cég képviseletében a svájci Candid Wüest a rosszindulatú programokat kutató specialistája tart plenáris előadást. Szintén a plenáris vendége idén a hálózati technológiákat gyártó óriáscég a Juniper, aki az idei újdonságok mellett beszámol majd elmúlt időszak biztonsági fejlesztéseiről is.
A T-Systems Magyarország Zrt. egy biztonságos valódi kirándulásra hívja a résztvevőket "betonbiztos" adatközpontjába, és elmeséli azt is, hogy hogyan védekezhetnek a szervezetek a hacker körökben mostanság népszerű leterheléses támadások ellen.
Több különleges cégektől független téma is előkerül idén. Ilyen például a közösségi média hekkelése, a webes technológia használata és manipulálásának lehetőségei a választási kampányokban, mit tett és tehetett volna a magyar Anonymous csoport, mit tehetünk az állampolgárok biztonságtudatosságának fokozásáért?
„Az idei ITBN programjai nagyon színesnek mutatkoznak. A témák széles spektrumban mozognak, az előadók pedig a világ minden tájáról érkeznek. Gyakorlatilag körbeutazzuk a Földet a messzi Indiától, az Amerikai Egyesült Államokon át, egészen a közeli Szlovákiáig. 2013 jelentős év a biztonság szempontjából Magyarországon is, hiszen már van IT Biztonsággal foglalkozó törvényünk is, amelyről szintén többet tudhatunk majd meg” – mondta el a két napos konferenciáról Keleti Arthur, az ITBN főszervezője, majd hozzátette: „Lesznek speciális szakmai demók, profi hackelések, de szóba kerülnek a biztonság irányításának, auditálásának kérdései is. Nem maradnak el a kiállítások, bemutató standok sem, ahol a látogatók személyesen is találkozhatnak a gyártók, disztribútorok, tanácsadó cégek és rendszerintegrátorok képviselőivel.”
A kétnapos ITBN konferencia még számos izgalmas programot és előadást ígér az érdeklődőknek, amelynek a helyszíne ismét a Cinema City Aréna mozi. Regisztrálni a hivatalos oldalon lehet.
Kapcsolódó cikkek
- E-mailen terjedő átverés a Football EB-hez kapcsolódóan
- Újra Hacktivity számos elismert előadóval
- Biztonsági kockázatok a hazai BYOD-korszak hajnalán
- Mozgalmas első negyedévet zártak a kiberbűnözők: Vörös Október, MiniDuke, Stuxnet
- Symantec: rohamosan terjed a kiberbűnözés
- Networkshop 2013
- 23 magyar fejlesztőcsapat állíthat ki az októberi Kibertér Konferencián
- Új trendek a kiberbűnözésben: elévülnek a hagyományos bűnözési formák
- ITBN konferencia: Milyen lesz a jövő kiberháborúja?
- A célzott támadások csaknem harmada kkv-k ellen irányul
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A ViewSonic a világ legfenntarthatóbb vállalatai között
A vizuális és oktatástechnológiai megoldások globális vezető gyártója, a ViewSonic Corporation elnyerte az EcoVadis ezüst fokozatú minősítését. Ezzel a világ vállalatainak legjobb 8%-a közé került fenntarthatósági szempontból, és a 92. percentilisbe lépett elő, vagyis jobban teljesít, mint a cégek 92%-a.
Michelangelo és James Bond találkozása: High-tech védelem a 2025-ös konklávén
Véget ér egy korszak: megszűnik a Skype
A Skype, az internetes kommunikáció egyik úttörője, 2025. május 5-én végleg megszűnik. A Microsoft, amely 2011-ben vásárolta meg a szolgáltatást, úgy döntött, hogy a Skype helyett a Microsoft Teams alkalmazásra összpontosítja erőforrásait.
A online jelenlét ma már nem opció, hanem alapfeltétel
Aki nincs jelen az interneten, vagy weboldala nem kínál alapvető funkciókat, az gyakorlatilag láthatatlan. Ezt támasztja alá a Telekom megbízásából készült, friss országos reprezentatív Ipsos-kutatás is: a digitális jelenlét mára létkérdéssé vált a vállalkozások számára.
Még tisztább hangzás: jön a Music Pro a Spotifytól
A Spotify 2025-ben tervezi bevezetni a régóta várt veszteségmentes hangminőséget kínáló szolgáltatását, amely várhatóan „Music Pro” néven lesz elérhető. Ez az új csomag a meglévő Premium előfizetés kiegészítéseként jelenik meg, és havi 5–6 dolláros felárat jelenthet, így az Egyesült Államokban a teljes havi díj 16,99–17,98 dollárra emelkedhet.