Startup programot indít a Microsoft
24 órás ötletelés, üzleti potenciál, támogatáskeresés – pár szó, amely minden kezdő startup életében meghatározó lehet, és amelyekben a Microsoft globális startup programja segítségével a legjobbakat igyekszik segíteni.
A Microsoft Ventures már jó ideje igyekszik felkarolni a kezdő vállalkozásokat. A BizSpark program segítségével például 2008 óta 100 országból, több mint 75 ezer startup kapott segítséget többek között Windows, Office, Visual Studio és Windows Azure licencek formájában.
Mostantól a hazai startupok is komoly támogatásért jelentkezhetnek a Microsoftnál. A világ 8 pontján – Seattle-ben, Rio de Janeiro-ban, Párizsban, Berlinben, Tel Avivban, Moszkvában, Bangalore-ban és Pekingben – megtalálható akcelerátor házak már a jobbnál jobb ötletekkel rendelkező hazai startupokat is várják.
A globális kezdeményezéssel minden, a vállalkozáshoz szükséges eszközhöz, erőforráshoz, technikai vagy egyéb segítséghez, sőt akár még alaptőkéhez is hozzájuthatnak a szerencsés kiválasztottak. A berlini központ, amely október 4-ig a régió összes országából fogadja a résztvevőket, novemberben indítja útjára 4 hónapos felkészítő és támogató programját. Ez idő alatt a résztvevőket folyamatosan tapasztalt mentorok segítik, miközben technikai támogatásban is részesülnek, de a legfontosabb, hogy mindemellett lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák elképzelésüket az Investor Demo Day-en, ahol befektetők, a Microsoft felsővezetői, a média képviselői és különböző iparági szereplők vesznek részt.
A Microsoft programjainak eredményességét mutatja, hogy a két évvel ezelőtt elindult akcelerátor ház program segítségével már 114 startup „vizsgázott le”, és talált befektetőre a kurzus elvégzése után.
„Az elmúlt években több, világhírűvé váló startupot is alapítottak honfitársaink, elég, ha csupán a LogMeIn-re, a Ustream-re vagy a Prezire gondolunk. Remélem, hogy az általunk kínált lehetőséggel minél több magyar vállakozás fog tudni élni, és segítségünkkel születik meg a következő évek technológiai világsikere” – mondta el Grósz Judit, a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért felelős vezetője.
A jelentkezés feltételei:
· A startup fókuszáljon a szoftverfejlesztésre vagy valamilyen web alapú üzleti modellre
· A startup bármilyen platformon fejleszthet, de valamely Microsoft platformra is használhatóvá kell tennie ötletét
· A külföldi életvitelből származó költségeket nem fedezi a Microsoft
· Kizárólag az 1 millió dollár alattibefektetett tőkével rendelkező startupok jelentkezését várják.
További információ és jelentkezés
Kapcsolódó cikkek
- 10 ujjas 10,1-es kompakt notesz az ASUS-tól
- Még két hétig lehet jelölni a Kovács Attila-díjra
- Ismét pályázhatnak az Üzleti siker honlappal-díjra a vállalkozók
- Már IMAP támogatással is rendelkezik az Outlook.com
- Microsoft: felhőalapú szoftver nonprofit szervezeteknek ajándékba
- Innovációs szövetség: egyetértés a technológiai start-up pályázatról
- Az Év Honlapja – 2013 a változások éve
- Rendhagyó tanórák a Lenovóval – 2. rész
- Öt és fél milliárdért a Microsofté a Nokia
- Láthatáron a Windows 8.1 RTM
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Női példaképek a digitális gazdaságban
Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.
Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára
A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.
Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak
Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.
Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén
A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.
Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói
A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.