Böngészők az élvonalban

Czipperer Dia, 2013. október 3. 16:23

Szinte folyamatosan változik a böngészők népszerűsége, bár az Internet Explorer (IE) uralmát nehéz megtörni. Nézzük, szeptemberben hogyan alakult a verseny!

A Net Market Sharen megjelent legfrissebb adatok szerint a böngészőharcban még mindig az Explorer van ez élen, annak is a 8.0-ás változata 21,41%-kal. A második helyet szintén az IE uralja, méghozzá a 10.0-ás változat (1934%). A Chrome esetében (mivel ez automatikusan frissül a felhasználóknak, akiknél ez be van állítva), érdemben csak a legújabb, 29-es verzióról beszélhetünk, ami jelenleg a lista harmadik helyén áll.

 

Ugyanez a helyzet a Firefox esetében is: ott szeptemberben a legfrissebb változat a 23-as volt (bár azóta már kijött a 24-es), ami a maga 11,55%-os piaci részesedésével a negyedik helyet tudta megcsípni.

 

 

 

A sorban ismét két IE változat jön (a 6.0-ás és a 9.0-ás) 9,44 és 4,87 %-kal, majd pedig a Safari tűnik fel a mainstream böngészők sorában 3,59%-os aránnyal. A maradék 16,93% az ábrán "Egyéb" kategóriakánt szerepel. Itt tűnik fel még néhány régebbi Firefox, Chrome és IE változat és az Opera is, melynek 12.X-es verzióját mindössze a netező közönség 1,52 százaléka használja jelenleg.

 

Az előző hónapokhoz (nyár) képest nem sok minden változott abból a szempontból, hogy az IE stabilan őrzi első helyét. A Chrome Firefox csatája már kiélezettebbnek látszik. Volt olyan hónap (június), amikor a Chrome 27-es verziója egészen a második helyig menetelt, míg Firefox 21 csak a negyedik helyen állt (12,47%). Egy hónappal korábban (május)  viszont éppen a Firefox kerekedett a Chrome föle az eggyel régebbi változattal.

 

Úgy tűnik, az Internet Explorer 8.0-ás változata stabilan őrzi helyét a listán.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tengerjáró hajózás: Luxusélmény elérhető áron

Néhány éve még csak a luxus szinonimájaként gondoltunk a tengerjárós nyaralásokra, ma viszont az egyik legnépszerűbb utazási formává nőtték ki magukat. Aki egyszer kipróbálja ezt a különleges utazási módot, gyakran újra visszatér. Nem véletlenül: a tengeri hajózás sokkal gyorsabban fejlődik, mint más turisztikai szegmensek, és az előrejelzések szerint 2025-ben minden korábbi évnél többen vágnak bele egy ilyen kalandba.

2025. április 26. 15:20

Amikor a jövő megérkezik: autonóm drónok a csomagszállítás szolgálatában

Ha csomagszállító drónokra gondolunk, sokak lelki szemei előtt futurisztikus képek jelennek meg: lebegő szerkezetek hozzák a megrendelt terméket egyenesen a kertkapuhoz vagy az erkélyre. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. A legnagyobb kihívás az, hogy ezek az eszközök önállóan, biztonságosan és megbízhatóan tudjanak tájékozódni a gyakran kiszámíthatatlan városi környezetben. 

2025. április 26. 13:32

Így nyílik ki a világ a Széchenyi hallgatói előtt

Közel harminc hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemről azon az ötnapos nemzetközi tanulmányúton, amely során bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedhettek meg Csehországban. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott képzés nagy sikert aratott a nemzetközi ipari partnerek körében is, ezért a Járműgyártás és Technológia Tanszék már a program folytatását tervezi.

2025. április 26. 10:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12