Kibertámadás érte az Adobe-ot

Czipperer Dia, 2013. október 4. 12:34

Az Adobe tegnap közölte, hogy hackertámadás áldozata, melynek során mintegy 2,9 millió felhasználó adatait lopták el.

A támadás során  ellopták a vállalat egyes ügyfeleinek a felhasználónevét és a jelszavát, valamint a bankkártyájának kódját is. Emellett a számítógépes hackerek a vállalat néhány népszerű számítógépes termékének a forráskódjait is ellopták.

 

 

Az Adobe úgy próbál védekezni, hogy felhasználóinak jelszavát letiltotta, így a belépésnél újat kell választaniuk  erről e-mailben kapnak értesítést. Azt is javasolják a felhasználóknak, hogy más oldalakon is, ahol hasonló azonosítót használtak, változtassák meg belépéshez használt jelszavukat. Emellett a károsult felhasználók számára egy éves ingyenes hitelkártya figyelést kínál, hogy biztosítsa őket afelől, a jövőben rosszindulatú vásárlások nem történnek majd.

 

Az ellopott forráskódok között ott szerepelt az Acrobat, a ColdFusion és a ColdFusion Builder is, ám ez a része a dolognak nem érinti a károsult felhasználókat. Inkább az aggasztó, hogy nem tudni, összesen hány programról van szó.

 

Az első és alapvető lépés ebben az esetben is, hogy megváltoztassák a jelszavakat, de ez ennnél sokkal bonyolultabb feladat, hiszen a hackerek a forráskódok segítségével további résekre bukkanhatnak.

 

A szoftver.hu oldalán olvashatjuk, hogy az USA törvényhozása, valamint a Fortune 100-as listáján szereplő cégek közül 75 a ColdFusion programot használja.

 

Forrás: Techspot.com

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

„Okosabb nálam is” – Altman bejelentette: jön a GPT-5, és mindent visz

Már nem kérdés, hogy a mesterséges intelligencia új szintre lépett – Sam Altman, az OpenAI vezetője szerint a nyáron érkező GPT-5 nemcsak a jelenlegi riválisokat utasítja maga mögé, hanem minden eddiginél közelebb visz az általános mesterséges intelligencia (AGI) korszakához. Altman szerint az új rendszer már most képes felülmúlni saját fejlesztőjét intellektuális teljesítményben. 

2025. július 10. 08:48

A drónháború visszavág: ukrán hackerek bénították meg az orosz drónvezérlő rendszert

Ismeretlen hackerek sikeresen feltörték egy olyan orosz cég informatikai rendszerét, amely DJI drónokat alakít át katonai célokra. Az akció következtében az orosz hadsereg elvesztette a hozzáférést a drónvezérlő szoftverekhez, ami komoly zavarokat okozott a műveleteikben.

2025. július 8. 15:59

Infrastruktúra van, digitális tudás nincs – a Digitális Évtized tükre hazánkról

A Digitális Évtized index legfrissebb, 2024-es adatai szerint Magyarország továbbra is kiemelkedően szerepel az infokommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében és minőségében. Az e-egészségügyi fejlesztéseknek – például az EESZT modernizációjának – köszönhetően ezen a területen hazánk az EU-átlag felett teljesít. Ugyanakkor a vállalkozások digitális felkészültsége – különösen a mesterséges intelligencia és más alapvető IKT-technológiák terén – még jelentős javításra szorul.

2025. július 5. 10:18

Okosabb, gyorsabb, emberibb: Új szintre lépett az eMAG chatbotja

Az eMAG online ügyfélszolgálatán elérhető chatbot, Dia az elmúlt időszakban jelentős fejlesztésen esett át: a másfél éve működő rendszer mostantól az OpenAI GPT-4 nyelvi modelljén alapul, ami lényegesen kibővítette a képességeit. 

2025. június 29. 10:18

Biztonságban az online térben – Útmutató az okosabb internethasználathoz

Az INHOPE „Stronger Together – Digital Literacy Guide” című kiadványa elsősorban gyermekeknek és fiataloknak szól, de a felnőttek számára is tartalmazhat új, hasznos információkat a tudatos médiahasználatról. A gyakorlati tanácsokat tartalmazó, könnyen érthető útmutató már magyar nyelven is elérhető az INHOPE nemzetközi szervezet honlapján, az NMHH jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline közreműködésével.

2025. június 25. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07