Az Év Honlapja 2013 – hosszabbítás
A hosszúhétvége miatt meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által közösen rendezett „Az Év Honlapja” pályázatot. Így még egy újabb hétig lehet nevezni.
A hosszúhétvégének hála, lehet még nevezni "Az Év Honlapja" címre, amelyet idén a változások jellemeznek. A pályázatokat a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2013. november 13-ig várják a szervezők. A közönségszavazásnak természetesen egyelőre nincs vége, az indulástól egészen 2013. november 27-ig, - a pályázat Facebook oldalán - bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt.
Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik majd, ezzel biztosítva teret a következő generáció online marketingeseinek.
A díjátadónak 2013. december 4-én újra a Hotel Helia gálaterme ad otthont, ahol a legjobb pályázatokat díjazzák. Az Év Honlapja záró eseményét természetesen most is megelőzi egy szakmai délután, melynek keretében a szervezők a Digital Hack konferencia folyatatásaként, Mini Digi néven, naprakész és érdekes előadásokkal készülnek a nagyérdeműnek.
Kapcsolódó cikkek
- A legjobb szoftverbevezetésekre vadászik az SAP
- Telenor Felhőszolgáltatások a sikeres vállalkozásokért
- USA: a legtöbben mobilon lógnak a közösségi oldalakon
- Megkezdődött „Az Év Honlapja” véghajrája
- Csinálod vagy nem?!
- Jó fogyasztószer a közösségi média
- A nyilvános Wi-Fi veszélyei
- Opera 17.0
- A Telekom civil díjcsomagjaira pályázhatnak nonprofit szervezetek
- A Katona József Színház a SzEK-ben
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar diákok Európa élvonalában – nemzetközi siker Milánóban
Milánó adott otthont a Samsung „Megoldások a holnapért” első európai döntőjének, ahol a vállalat a jövőt alakító innovatív ötleteket kereste. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalokat technológiai alapú, kreatív megoldások kidolgozására ösztönözze, amelyek akár globális problémákra is választ adhatnak. A versenyen tíz európai döntős csapat képviseltette magát, közülük a zsűri öt nyertest választott ki.
A jövő technológiái a Neumann Társaság és a SZTAKI konferenciáján
A Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2025. november 19-én rendezi meg éves konferenciáját, amelynek középpontjában az innováció és az informatika áll. A rendezvényen Prof. Dr. Palkovics László, mesterséges intelligencia kormánybiztos ismerteti, hogy a kormány milyen konkrét lépésekkel ülteti át gyakorlatba Magyarország MI-stratégiáját.
Diákok, akik jobbá tehetik a világot: itt a Megoldások a holnapért 6. évada
A jövő alakítói ismét színre lépnek: a Samsung és az EdisonKids közös, nemzetközi lehetőségeket kínáló, összesen 6 millió forintos díjazású programja újra várja a jelentkezőket. A Megoldások a holnapért kihívás idén már hatodik alkalommal hívja kreatív gondolkodásra a 7–12. osztályos diákokat és tanáraikat. A cél változatlan: a fiatalok saját ötleteikkel, közösségi szemléletükkel és technológiai kreativitásukkal mutassák meg, hogyan képzelik el a jövőt – ezúttal az egészség, a fenntarthatóság és a sport témakörében.
IT Fitneszteszt: a magyar diákok erősek az IT-biztonságban, gyengébbek az irodai szoftverekben
Idén rekordszámú, több mint 150 ezer diák és tanár vett részt Közép-Európa legnagyobb digitális készségfelmérésén, az IT Fitneszteszten, amelyet Magyarországon az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége koordinált. A program célja, hogy feltérképezze a diákok és pedagógusok digitális kompetenciáit, és támogassa a jövőálló készségek fejlesztését.
Budapest újra a technológia fővárosa lesz: jön a TECHXPO 2025!
2025. november 13–16. között újra a Hungexpo ad otthont a TECHXPO-nak, amely Közép-Európa legnagyobb technológiai és innovációs eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény a világ legjelentősebb tech show-jainak – a CES és az IFA – szellemiségét hozza el a régióba, és idén még gazdagabb szakmai tartalommal, nemzetközi előadókkal és látványos közönségprogramokkal várja a látogatókat.

