Wozniak szerint az Apple-nek a Google-lel kellene együttműködnie

Czipperer Dia, 2013. november 4. 14:10

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, ha még Cupertinóban dolgozna, biztosan együttműködne a Google-lel.

Steve Wozniak a BBC-nek beszélt arról, hogy az Apple sokkal erősebb is lehetne, ha a legnagyobb riválisával, a Google-lel jó szakmai kapcsolatot ápolna, hiszen többek között a hangalapú szoftverét, a Sirit is továbbfejleszthetné a Google keresőjének köszönhetően, valamint még jobb hordható eszközöket fejleszthetne, mint például az okosórák.

 

 

Amikor az interjú során az került szóba, mennyire valószínű szerinte, hogy a két fél „összeáll”, Wozniak annyit mondott: „Nem tudom. Ha ott lennék, akkor elég valószínű lenne”.

 

Ahogy elmondta, az Apple szoftvere, az iOS egyes területeken nem olyan erős, mint az Android – itt ismét a Sirit emelte ki. Mondjuk, ha azt mondjuk, „menj Joe éttermébe”, a Siri nem tudja, hol van, ám az Android igen, hiszen a Googel keresőjére támaszkodik.

 

Azt is kifejtette, hogy nem csak a Google-lel való partnerséget tudja elképzelni az Apple esetében. Az interjú során a Samsungot is kiemelte, amely szerinte megnyithatná a lehetőséget a további innovációk felé, hiszen sok olyan dolog van, amelyekre nem képesek az iPhone-ok, szemben egy Samsung okostelefonnal.

 

Wozniak azonban már nem az Apple csapat része, így ez csupán az ő elgondolása. Mindenesetre szavaiból az körvonalazódik, hogy szerinte már nem az Apple a legjobb a piacon.

 

Forrás: Mashable.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megújult a TAP Portugal stopover programja

Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így néhány napot eltölthetünk Portugália fővárosában, mielőtt tovább repülnénk.

2024. október 7. 19:08

A FirstPak az ABB-vel együttműködésben javítja fenntarthatóságát

Az elviteles készételekre szakosodott vendéglátóipari szegmens gyors növekedése miatt keletkező műanyaghulladék problémája mind Kínában, mind világszerte sürgősen szükségessé teszi az egyszer használatos műanyag felhasználásának csökkentését a szén-dioxid-csúcs és a karbonsemlegességi célok elérése, valamint a fenntartható fejlődés felgyorsítása érdekében. Kínában a problémát olyan szabályozás bevezetésével tervezik kezelni, amely 2025-re betiltja az egyszer használatos műanyag használatát.

2024. október 7. 14:43

A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán

A győri Széchenyi István Egyetem három hallgatója is részt vett a WorldSkills szakmai világbajnokságon. Dely Bianka grafikus és az ipar 4.0 kategóriában negyedikként záró Izsó Roland kiválósági érmet szerzett, Losonczi Péter pedig a villanyszerelők versenyében szerepelt a legjobbak között. 

2024. október 7. 13:08

Új elnököt választott az Ecommerce Hungary

Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.

2024. október 7. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10