Bill Gates: az egészség fontosabb, mint a technológia

Czipperer Dia, 2013. november 5. 14:32

A Microsoft egykori igazgatója egy, a Financial Timesnak adott interjúban elmondta, hogy bár magát technokratának vallja, vannak számára fontosabb dolgok is, mint a technológia.

Bill Gates és felesége, Melinda már több mint egy évtizede töretlenül küzd azért, hogy a fejletlen régiókban élő emberek is megfelelő egészügyi ellátásban és oktatásban részesüljenek. Gates számára ezek a problémák sokkal fontosabbak, mint az, hogy mindenki számára biztosított legyen az internethasználat – erről a Financial Timesnak adott interjúban beszélt.

 

 

Mark Zucerberg, a Facebook feje néhány hónappal ezelőtt fejtette ki, mennyire fontosnak tartja, hogy mindenki számára adott legyen az internethozzáférés lehetősége, ám Gates úgy véli, vannak ennél fontosabb, megoldandó problémák, mint például a malária visszaszorítása.

 

Az interjú során úgy fogalmazott: „az internet nem menti meg a világot”, annak ellenére, hogy magát technokratának vallja. Bár elkötelezettnek érzi magát az IT területén, úgy véli, ha az életünket jobbá szeretnénk tenni, előbb olyan alapvető kérdésekkel kell foglalkoznunk, mint a gyermekhalandóság, különféle betegségek vagy az alultápláltság visszaszorítása.

 

 Bill Gates fiatalon (jobb oldal)

 

Zuckerberg terve, hogy a világ további 5 milliárd emberének szeretne internethozzáférést biztosítani, akik számára még nem adott ez a lehetőség, ám Gates ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „ez egy vicc”. Fel is tette a kérdést: vajon mi a fontosabb, az internetkapcsolat vagy a malária elleni védőoltás? Attól ugyanis, hogy az internethozzáférési kérdés megoldódik, attól annak az ötmilliárd embernek a helyzete mit sem változik. Szerinte a világ nem lapos, és a legalapvetőbb emberi szükségletek közé nem a technológia tartozik.

 

Forrás: Mashable.com

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az év legolvasottabb online tartalmai

A tavalyi év során kiemelt figyelmet kaptak a Robert Fico és Donald Trump elleni merényletek, az amerikai republikánusok győzelme és Bassár el-Aszad szír elnök bukása, amelyekről jelentős médiaérdeklődés övezte a világot. Azonban a hazai internetezők érdeklődése inkább a belföldi aktualitásokra és a sporthírekre irányult, nem pedig a nagy nemzetközi eseményekre – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből. A tanulmány a legnépszerűbb hazai hírportálok és Facebook-oldalak publikációit és az azokhoz érkező olvasói reakciókat elemezve mutatja be a magyarok online médiahasználati szokásait 2024-ben.

2025. április 9. 20:39

Itt a HMD válasza az online tér veszélyeire

A gyerekek több mint felét érik online idegenek, és minden harmadik gyermek már kapott olyan felszólítást, hogy a beszélgetését privát üzenetküldő alkalmazásokba vigye át – derült ki a HMD és a Perspectus Global által készített globális kutatásból, amely 25 000 gyereket és felnőttet vont be. 

2025. április 5. 16:59

A jövő autós hangrendszere: A kijelző, amely hangot is ad

A Continental az Ac2ated Sound kijelzővel egyedülálló innovációt valósít meg az autóiparban: a kijelző szerepét kibővítve hangszóróként is funkcionál, ezzel új szintre emelve a járművek hangélményét. A kijelző felületének hangforrásként való használata egy teljesen friss perspektívát kínál a felhasználói élmény terén – a hangjelzések, beszédhangok és egyéb hangok közvetlenül a képernyőből hallhatók, így hagyományos hangszórók már nem szükségesek. A technológia alapja a kijelző mögött elhelyezett apró rezgéskeltő egységek, más néven hangaktuátorok, amelyek hanghullámokat generálnak az üvegfelületen.

2025. április 2. 18:19

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26-án az Országház Felsőházi Termében adták át a 2024. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és hat további ágazati díjat. A bírálóbizottság, amely tudósokból és elismert gazdasági szakemberekből állt, élén a kulturális és innovációs miniszterrel, a legjobb innovációs teljesítményeket a gazdasági eredmények és társadalmi hasznosság figyelembevételével választotta ki. A Magyar Innovációs Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. nyerte, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó informatikai tesztelési rendszerével érdemelte ki a rangos elismerést.

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

Évről évre világszerte több millió közúti baleset történik, és ezek túlnyomó része, mintegy 94%-a emberi hibákra vezethető vissza. De mi lenne, ha a járművek képesek lennének előre felismerni a veszélyeket és gyorsabban reagálnának, mint a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL, a világ vezető technológiai és mérnöki cégeivel együttműködve dolgozik ezen a problémán.

2025. március 25. 17:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12