A globális energiapolitika meghatározó szereplői találkoznak Párizsban

forrás: Prím Online, 2013. november 20. 11:14

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) Kormányzó Tanácsának miniszteri szintű ülésén képviseli Magyarországot 2013. november 19-én, Párizsban. A rendezvényen a szakminiszterek és a legnagyobb energetikai vállalatok elsőszámú vezetői vitatják meg a versenyképesség és klímaváltozás kérdéseit, tárgyalnak a szervezet jövőbeni működésének irányairól.

A Kormányzó Tanács miniszteri ülésén résztvevők a világ energia-előállításának több mint kétharmadát és fogyasztásának több mint négyötödét képviselik. A legutóbbi, 2011-es találkozó óta megjelent számos elemzés és lezajlott politikai konzultáció világossá tette, hogy a világ energiatérképe átalakulóban van. A közös gazdasági és környezetvédelmi kihívások összehangolt, erős felhatalmazáson alapuló intézkedéseket követelnek meg. A nemzetközi együttműködés lépéseit a változó környezet miatt módosuló várakozásokhoz kell igazítani.

 

A találkozó a plenáris egyeztetés után kerekasztal-beszélgetésekkel és szekcióülésekkel folytatódik. A magyar delegációt a kétnapos program második felében Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár és Mikola István OECD nagykövet vezetik.

 

A megbeszéléseken a küldöttségek az IEA World Energy Outlook 2013 c. közelmúltban megjelent kiadványának megállapításairól cserélnek eszmét. A globális energiapolitikai előrejelzéseket ismertető kötet közép-európai bemutatóját Fatih Birol, a szervezet vezető közgazdásza részvételével 2013. december 5-én, Budapesten rendezi meg a fejlesztési minisztérium.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Okos klímatechnológia a jövő otthonaiban

A Samsung részt vesz az ISH 2025 rendezvényen, amely március 17. és 21. között zajlik Frankfurtban, és amely a világ vezető szaniter-, fűtési és légkondicionáló (HVAC) ipari szakkiállítása. A vállalat innovatív megoldásokat mutat be, amelyek célja a kényelmet és az összekapcsolhatóságot javítani lakossági és kereskedelmi környezetekben.

2025. március 20. 20:51

A Wolt és a Yettel együttműködése: Mobiltelefonok és tartozékok egy kattintásra

A Yettel új értékesítési csatornát nyitott: elsőként a hazai mobilszolgáltatók közül a Wolt alkalmazásán keresztül is rendelhetők feltöltőkártyás mobiltelefonok, SIM-kártyák és különféle tartozékok a Yettel üzletekből.

2025. március 20. 19:28

A Xiaomi történelmi pénzügyi eredménnyel zárta a 2024-es évet

A Xiaomi Corporation közzétette a 2024. december 31-én zárult pénzügyi évre vonatkozó, auditált konszolidált eredményeit. A Csoport negyedéves bevétele először lépte át a 100 milliárd jüant a 2024. évi negyedik negyedévben, miközben az éves és negyedéves teljesítménye meghaladta a piaci várakozásokat. A Xiaomi éves árbevétele 35%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte a 365,9 milliárd jüant, míg a korrigált nettó nyereség 41,3%-kal, 27,2 milliárd jüanra emelkedett. A 2024 negyedik negyedévében a teljes árbevétel 109 milliárd jüanra nőtt, ami 48,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, miközben a korrigált nettó nyereség 69,4%-kal, 8,3 milliárd jüanra emelkedett, így jelentősen túlteljesítette a piaci várakozásokat.

2025. március 20. 17:52

Sintra AI: Az új digitális asszisztens

A mesterséges intelligencia (AI) ügynökök egyre több területen jelennek meg, céljuk pedig a mindennapi munka megkönnyítése. A Sintra AI, egy új platform, azt ígéri, hogy segít automatizálni a napi feladatokat, így csökkentve az adminisztratív terheket. De vajon érdemes belevágni?

2025. március 20. 11:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06