Töretlen az online kereskedelem növekedése Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 25. 07:28

Kínában a harmadik negyedévben is jelentős mértékben nőtt az elektronikus kereskedelem, a kormány a jövőben központilag is segíti az ágazat bővülését.

Az ágazati statisztikák szerint a szeptemberrel végződő három hónapban a kínai e-kereskedelem mértéke megközelítette a 455 milliárd jüanos (14,6 ezer milliárd forint) értéket. Ez éves összehasonlításban több mint 42 százalékos növekedés, az előző negyedév eladási adatait pedig 12 százalékkal múlta felül. Az ágazat bővülése töretlen és dinamikus: az év első kilenc hónapjában átlagosan 35 százalékkal nőtt az internetes tranzakciók értéke - olvasható ki a statisztikákból.
 

A trendet látva az elemzők egy csoportja azt jósolja: Kína már az idén átveszi az elsőséget az Egyesült Államoktól, s a világ legnagyobb e-kereskedelmi piacává válik. A Bain & Company nemzetközi tanácsadó cég nemrég összevetette a két nagy piac adatait, s rámutatott: a kínaiak tavaly egész év során már 212,4 milliárd dollárt költöttek a világhálón, míg az amerikaiak 228,7 milliárd dollárt. A vállalat statisztikái szerint a kelet-ázsiai ország online kereskedelmi piaca 2009 és 2012 között átlagosan évi 71 százalékkal bővült, ami több mint ötszöröse az Egyesült Államok piaca 13 százalékos növekedésének. Az ütemet az idén is tartva, Kína már az év vége előtt világelső lehet - mutat rá a Bain & Company.

 

Az elektronikus tranzakciók számának és mértékének bővülését a belső fogyasztás fellendítését szorgalmazó kormány is segíti. A kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt jelentette be: célul tűzte ki, hogy a teljes kiskereskedelmi eladások 10 százaléka a jövőben az interneten keresztül bonyolódjon, s ezek legalább egytizede nemzetközi partnerekkel történjen. Ehhez a tárca kedvezményes politikák kidolgozásán tevékenykedik, az ágazatba magántőke bevonását szorgalmazza, valamint a programban részt vevőknek pénzügyi segítséget is nyújt majd - áll a közleményben.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV

Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat. 

2024. október 11. 13:24

A Jane Goodall Intézet nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszisztémák ellenállóképességének támogatására fókuszálnak. A zsűri 21 pályázatból választotta ki a győztes Jane Goodall Intézet „Passzold vissza, Tesó!” programját, amely 16 millió forint támogatásban részesül.

2024. október 11. 10:03

Az SAP a Joule felturbózásával magasabb sebességre kapcsolja a vállalati AI-forradalmat

Az SAP rendszerei immár a globális kereskedelem 87%-áért felelnek, így a TechEd 2024 konferencián bemutatott innovációk, különösen a generatív AI-t használó Joule asszisztens újításai valódi áttörést hozhatnak az üzleti élet mindennapi gyakorlatában. 

2024. október 10. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10