Meghétszereződött az iOS 7 készülékek aránya

Czipperer Dia, 2013. december 7. 16:38

Míg októberben, a megjelenés után nem sokkal még csak a frissíthető készülékek 10%-án futott iOS 7 operációs rendszer, addig mára ez az arány 74%-ra emelkedett.

A felhasználók közel háromnegyedének készülékén fut már az Apple operációs rendszerének legújabb változata. Mindez három hónappal a debütálás után. Október óta meghétszereződött azon készülékek száma, amelyeken a legújabb iOS 7 verzió fut. Ezeket az adatokat az App Store felhasználók készülékei alapján összegezték.

 

Ehhez jelentősen hozzájárultak az új modellek is, melyeken már ez a verzió fut (iPhone 5S és 5c, valamint az iPad 5 és a Retina iPad Mini). Azt még nem lehet tudni, pontosan hány iPhone-t és iPadet adott el az Apple az iOS 7 érkezése óta, a vállalati jelentések erre a negyedévre vonatkozóan csak a jövő hónapban érkeznek. Bár a kép kicsit világosabb az iPhone oldalán, az Apple ugyanis már közzétette az első hétvége eladási mutatóit (9 millió eladott modell). Ez már önmagában jelentősen hozzájárult az iOS 7 részesedéséhez is.

 

iOS 6 operációs rendszer jelenleg a készülékek 22%-án fut, míg a korábbi verziók megoszlási aránya 4%.

 

Forrás: TheVerge.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A közösségi média ereje: Hogyan emelkedj ki a tömegből?

A 2025-ös marketingtrendek központjában három kulcsfogalom áll: személyes jelenlét, videó és közösség. Mára elengedhetetlenné vált, hogy minden vállalkozás, legyen szó kisvállalkozásról vagy nagy cégről, aktívan jelen legyen a közösségi médiában. A siker kulcsa abban rejlik, hogy a vállalkozások hogyan tudják magukat kiemelni a konkurencia közül, hogy eredményesek legyenek.

2025. február 10. 10:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34