Az első világsztárok a 22. VOLTra

forrás: Prím Online, 2013. december 17. 12:04

Karácsony előtt egy héttel 3 nevet jelentettek be a VOLT Fesztivál szervezői. Ma már biztosra vehető, hogy jövő júliusban Sopronban lép színpadra a dán Volbeat, a brit Bring Me the Horizon és a nyugat-európai fesztiválok szupersztárja, az amerikai MGMT. A VOLTot pár hete Európa legjobbjának jelölték a közepes méretű fesztiválok között, a kontinens egyetlen meghatározó versenyén, amelynek díjait januárban adják át Hollandiában. Miután a jövő évi VOLT Fesztiválra a kedvezményes bérletek gyorsan elkeltek, ezért újabb 2000 db-ot dobtak piacra a szervezők.

„Az idei siker után természetes, hogy nagy a várakozás a közönségünk részéről. A karácsony előtti időszakban 3000 db bérletet dobtunk piacra, kedvezményes áron, ezt azonban – a nagy érdeklődés miatt – 5000-re emeltük, miután a tervezett mennyiség a vártnál hamarabb elkelt” – jelentették be a VOLT szervezői, hozzátéve, hogy hónapok óta dolgoznak azon, hogy a 22. VOLT Fesztiválon olyan világsztárokat láthassanak vendégül, akiket sokan várnak idehaza. „Nagy öröm számunkra, hogy az első hármasban máris olyanokat jelenthetünk be, akik a kívánságlistánk élmezőnyét alkotják, évek óta: az MGMT, a Volbeat és a Bring Me the Horizon mind a közönségünk kedvencének mondható” – mondta el a VOLT Fesztivál két alapító-főszervezője, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert.
 
Magyarországra érkezik a nyugat-európai fesztiválok szupersztár csapata, az MGMT. 2007-2008-ban szanaszét robbantották a poppiacot az Oracular Spectacular albumukkal. Aki nem hallotta még a Time To Pretend vagy a Kids dallamát, az átaludta a fenti két évet. Aztán a Congratulations albummal és az idei MGMT lemezzel meglepő fordulattal váltak érett rockzenekarrá és megkerülhetetlenné. Az MGMT zenéje elképesztően izgalmas zanza és egységes kavalkád egyben: Bowie-es artpop, klasszikus Beatles-es ízek, pszichedélia, folkrock, Queen-es glamrock, és így tovább, mindez éteri hangkörnyezetbe ágyazva.

Ha van zenekar, akit rajongók ezrei várnak évek óta Sopronba, akkor a Bring Me the Horizon minden kétséget kizáróan ilyen. A Sheffieldben született metalcore együttes nem viccel. A BMTH egy Jack Sparrow idézetből vette a nevét a Karib-tenger kalózaiból, de korántsem a Disney-univerzum inspirálja őket. A grindcore, death metal és emo alapokból építkező zenekarra korán lecsapott a modern rockzene legérzékenyebb amerikai kiadója, az Epitaph Records. Az így összerakott stíluskeverék következménye, hogy a BMTH-t mindenkinek látni kell! Vagy imádod, vagy gyűlölöd, de nem fogsz elmenni mellette. 2014-ben Sempiternal címen megjelent negyedik albumukkal jönnek a VOLT fesztiválra, ami rengeteg elektronikával és lassabb rock-metal ritmussal jelzi, hogy a zenekar felnőtt rockegyüttes lett, és ami még fontosabb,  az új nagylemez igazi slágergyűjtemény. A legújabb album, a Sempiternal felvételei 2012 júliusában indultak Terry Date producerrel, aki többek között a Korn, a Deftones, a Limp Bizkit, a Pantera, a Helmet, a Slipknot vagy az Incubus albumain is dolgozott. A monumentális hangzás és a dalokba a gitárok mellé nagyszerűen beépült elektronika az ő keze munkáját dícséri.

A 2001-ben alakult Volbeat már a kezdetek kezdetén is a jelenlegi irány mellett tette le a voksát. Ez nem más, mint változatos elegye a punk harapósságának, a countrynak, a klasszikus rock'n’roll hagyományoknak, és a mély tónusú metal hangzásnak. Ám ez a produktum közel fabatkát sem érne Michael Poulsen hangja nélkül, melyben egy orgánumként elevenedik fel Glenn Danzig hátborzogató hangfekvése, a James Hetfield által a '90-es évek közepén meghonosított dallamnyújtás, és egy csipetnyi Elvis Presley érzésvilág is. A Volbeat 2013-ban már igencsak lendületbe jött, Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című új albumuk nem csak azért fontos, mert Room 24 című dalukat Grammy-díjra jelölték, és mert a legjobb rocklemezek között emlegetik ebben az évben, hanem azért is, mert ezzel járják a világot 2014-ben, és ezzel léptek fel tízezrek előtt Európában a nyári szezonban.

A VOLT Fesztivál eddigi története során számos elismerésben részesült már, de talán az egyik legfontosabb, hogy a European Festival Awards-on beválasztották a 10 legjobb fesztivál közé a közepes méretűek versenyében. A díjátadó gálára januárban kerül sor a hollnadiai Gröningenben.

Kedvezményes jegyek országszerte kaphatók. Kiemelt jegyirodák: Budapesten a Nyugati téren, Sopronban a Várkerületen, illetve a www.fesztivaljegy.hu oldalon.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperverseny és izgalmas újdonságok a budapesti Flippermúzeumban

A TWIPY Award a flipperek Oscar-díjának számít: nemcsak a gépek, hanem a flipperekkel kapcsolatos helyszínek is elnyerhetik. Az elismerést az amerikai THIS WEEK IN PINBALL magazin adja át minden évben, és idén a budapesti Flippermúzeum is esélyes volt a legjobb európai helyszín díjára. A szavazás alapján 40 európai flipperes helyszín kapott voksokat, és a Flippermúzeum a második helyen végzett, mindössze 1 százalékkal lemaradva az első helyezettől. A világhírű újlipótvárosi múzeumban továbbra is ingyenesen kipróbálhatók a gépek a belépőjegy áráért, és újdonságként egy flipperverseny is várja a látogatókat – április elsején, Bolondok Napján.

2025. március 20. 10:06

Mindent a szemnek? Több "érzékszerv" kell az önvezetéshez

A Tesla Autopilot rendszerének érzékelői körüli viták újraéledtek egy nemrégiben készült tesztvideó kapcsán, amelyben a rendszer nem tudta felismerni az útakadályokat, ami balesethez vezetett.

2025. március 18. 18:17

Ma este debütál a TV2 nagyszabású Hunyadi-sorozata

Március 8-án, 20 órakor indul a TV2 történelmi drámasorozata, a Hunyadi, amely Hunyadi János életét és korát mutatja be. A tízrészes széria a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának történetét dolgozza fel, modern technológiai megoldásokkal és nemzetközi együttműködéssel. 

2025. március 8. 18:55

Lesz-e magyar Oscar? (A filmipar és a technológia)

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek. 
UPDATE: Korábbi hírünket aktualéizáltuk a Mediator sajtóanyagával, amely az esélyeket latolgatja, beleértve a magyar Oscar esélyét is.

2025. február 26. 14:07

Fel fog-e lépni Zámbó Jimmy saját emlékkoncertjén?

A legfrissebb információk szerint 2026-ban - Zámbó Jimmy halálának 25. évfordulója alkalmából - emlékkoncertet terveznek a Budapest Arénában. Bár konkrét részletek még nem állnak rendelkezésre a koncert programjáról, a nemzetközi példák alapján felmerül a kérdés: vajon megjelenik-e a király "személyesen" az eseményen, előad-e valamit saját hangján "eredetiben"?

 

2025. február 24. 21:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01