A British Airways járatain a teljes út alatt lehet mobilozni
Európában első légitársaságként a British Airways (BA) engedélyezi utasainak az elektronikai eszközök használatát repülési üzemmódban a gurulás, valamint fel- és leszállás közben is december 19-étől.
A társaság MTI-nek kiadott közlemény szerint a Civil Aviation Authority (CAA) jóváhagyását követően, december 19-től a British Airways utasai attól a pillanattól, hogy a repülőgép fedélzetére lépnek, használhatják tabletjeiket, telefonjaikat és ekönyv-olvasóikat repülési üzemmódban az utazás teljes időtartama alatt. A British Airways biztosította arról a CAA-t, hogy a változások minden meglévő biztonsági előírásnak és szabályzatnak megfelelnek.
Idézik Ian Pringle kapitányt, a British Airways repülési képzési vezetőjét, aki azt mondta az intézkedésről: "a korlátozások enyhítésével átlagosan 30 perccel nő az elektronikai eszközök használatának lehetősége. Egy hosszú távú járaton utazó, körülbelül 300 utas esetén ez összesen 150 óra plusz időt jelent."
Kitértek arra is, hogy az év elején a British Airways volt az első európai légitársaság, amely lehetővé tette utasai számára, hogy telefonáljanak, üzeneteket küldjenek vagy e-mailezzenek mobiltelefonjaik vagy más kézi elektronikai eszközeik segítségével, miután a gépük landolt és legurult a kifutópályáról.
Szintén ők voltak az első légitársaság az Egyesült Királyságban, amely engedélyezte hosszú távú járatain, hogy az indulástól az érkezésig használják a fedélzeti szórakoztató eszközöket.
Kapcsolódó cikkek
- Háromszorosára nőhet a világ internet-adatforgalma 2017-re
- Már tízezer nagyi az interneten
- A Yandex új alapokra helyezi a netes keresést
- Netkapcsolat nélkül is elérhető lesz a Twitter mobilon
- Megvannak az év legjobb honlapjai
- Már nem csak okostévéken fut a fuso Premium
- ESET tippek a biztonságos online karácsonyi vásárláshoz
- Applikációk televízióra
- Indul a Sulinet+ program
- A Google kampányol, hogy Indiában több nő használja az internetet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Világ körüli 5G – Újabb 7 országban érhető el a One roaming szolgáltatása
A One Magyarország folyamatosan terjeszti ki az 5G roaming szolgáltatás elérhetőségét világszerte. 2024 júniusa óta újabb hét ország csatlakozott a szolgáltatáshoz, így az ügyfelek már Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Feröer-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik az 5G hálózat előnyeit – például a gyorsabb letöltési sebességet* és az alacsony késleltetést. Az újabb bővítéssel a One már 91 országban, 146 partnerhálózaton biztosítja az 5G roamingot.
Innováció a napfény erejével: Neumann Solar Team az ausztrál versenyen
A Neumann János Egyetem ismét nemzetközi figyelmet kelt egyedülálló technológiai újításával: hallgatók és oktatók közösen fejlesztették azt a napelemes járművet, amellyel részt vesznek a világ egyik legjelentősebb fenntarthatósági és mérnöki versenyén, az ausztrál Bridgestone World Solar Challenge-en.
Okosautópálya Budaörsnél: Itt épül a jövő közlekedése
Nemzetközi szinten is kiemelkedő fejlesztés valósult meg az M1–M7 autópálya közös szakaszán: a közelmúltban helyeztek üzembe egy olyan digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közlekedésének kulcseleme lehet. Az új infrastruktúra nem csupán az intelligens vezetéstámogató rendszerek bemutatóprojektjeként szolgál, hanem ideális környezetet biztosít az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések tesztelésére is.
Így hozd ki a legtöbbet a mobilodból a Szigeten
Akár első alkalommal mész, akár visszatérő Sziget-lakó vagy, a gyenge mobilnet és a merülő telefon pillanatok alatt elronthatja az élményt. Éppen ezért a Yettel – a Sziget hivatalos telekommunikációs partnere – összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor különösen jól jön a gyors, stabil hálózat, és hozott pár tippet is, hogy még gondtalanabb legyen a bulizás. Ráadásul egy menő játékban most páros belépőt is nyerhetsz Európa egyik legnagyobb fesztiváljára!
A Schneider Electric ismét a világ legfenntarthatóbb vállalata
A TIME magazin és a Statista 2025-ben ismét a Schneider Electric-et nevezte meg a világ legfenntarthatóbb működésű vállalatának. A társaság immár második egymást követő évben végzett az 500 vállalatot felvonultató globális lista élén.