Megnyílt a 3D GyurmaLab

forrás: Prím Online, 2013. december 28. 11:09

Megnyitotta kapuit a világ első 3D nyomtató és gyurmázó terme, a 3D GyurmaLab, amely a Mammut mellett, a Mosolygyárban található.

A Millenáris Park Fogadó épülete ma már a Millipop Mosolygyárnak ad otthont. A 3 ezer négyzetméteres szórakoztató és készségfejlesztő központ kiemelt látványosságaként a szakterület két meghatározó szereplője, a 3D technológiával foglalkozó Leonar3Do Zrt., valamint a 3D nyomtatás egyik hazai úttörője és az otthoni 3D nyomtatókat is forgalmazó FreeDee Kft. közösen nyitotta meg a világ első 3D digitális gyurmázó műhelyét.

 

A 3D Gyurmalabban a gyerekek és a szüleik számára is elérhetővé válik a jövő egyik meghatározó technológiája: kipróbálható és megismerhető a tárgynyomtatók legújabb generációja és 3D-ben nyomtató tollak, gyorsan, egyszerűen készíthető saját, számítógépen formázott alkotás, de hazavihető a látogatók digitalizált és kinyomtatható portréja is.


A 3D GyurmaLab minden nap nyitva gyerekek és felnőttek, sőt, iskolai csoportok számára, sőt a két ünnep között is megtekinthető, izgalmas és kreatív, aktív és interaktív szórakozást kínálva. Januártól iskolai csoportok is látogathatják, néhány órás szervezett oktatás és ismeretterjesztés keretében.

 

A látogatók a Mosolygyárban nemcsak csúszdaparkot, de kreatív elfoglaltságot is találhatnak, így elmerülhetnek a jelent leginkább formáló jövőtechnológiában, ahol tervezést/modellezést és nyomtatást, az alkotás összes szakaszát együtt, egyszerre tesztelhetik. Jövő évben a Millipop Art program keretében emellett további kreatív készségfejlesztő programok is indulnak majd a Mosolygyárban: ismert művészek vezetésével rocksuli, gyermekfilmklub, és pop-art képzőművészeti foglalkozás is lesz. 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új utak a bizonytalanságban – Online tanfolyamok segíthetnek a pályakezdő fiataloknak

Egyre több érettségizett fiatal bizonytalan abban, merre induljon tovább, és halogatja a pályaválasztást. Számukra jó megoldást kínálhatnak a rövid, gyakorlati tudást nyújtó online képzések – mondja Nagy László oktatási szakértő. Ezek a tanfolyamok néhány hét alatt elvégezhetők, és olyan népszerű területeket fednek le, mint a webdesign, videókészítés vagy a mesterséges intelligencia. A cél: ne teljenek el tétlenül azok a hónapok sem, amikor már túl vannak az iskolán, de még nem találták meg a következő lépést.

2025. május 22. 16:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!

2025. május 22. 18:01

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48