240 milliárd jüanra nőtt a Huawei globális árbevétele
forrás: Prím Online, 2014. január 15. 09:57
A Huawei Technologies, az információs és telekommunikációs technológiák (ICT) egyik vezető globális szállítója a mai napon bejelentette a 2013-as évre vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményeit, amelyek továbbra is határozott növekedést és kiváló értékesítési számokat jeleznek.
A Huawei globális árbevétele 238–240 milliárd jüant1 ért el 2013-ban, ami körülbelül 8 százalékos (dollárban számítva 11,6 százalékos) növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest. Cathy Meng pénzügyi igazgató elmondta, hogy a Huawei 2013-ra vonatkozó üzemi eredménye várhatóan 28,6 és 29,4 milliárd jüan között lesz. A működési tevékenységekből származó pénzforgalom, illetve a vállalat követeléseinek és kötelezettségeinek aránya stabil maradt. 2013-ban a Huawei számos átalakítást hajtott végre a vezetési struktúra és a működési hatékonyság fejlesztése érdekében.
A Huawei növekedést ért el a szolgáltatói, vállalati és fogyasztói üzletágaiban egyaránt. A szolgáltatói üzletág 2013-as árbevételének több mint 75 százaléka a világ 50 vezető telekommunikációs szolgáltatójától származott, a szolgáltatásokból és szoftverekből eredő árbevétel aránya pedig a tavalyi 34 százalékról 37 százalékra növekedett.
A Huawei folyamatos fejlődése – a globális ICT-iparágban egyre élesedő verseny ellenére – annak köszönhető, hogy a vállalat továbbra is elkötelezett az innováció iránt. „Az utóbbi 10 év során a Huawei minden évben árbevételének több mint 10 százalékát fordította az innovációra. 2013-ban a vállalat K+F befektetései elérték a 33 milliárd jüant, amely árbevételünk mintegy 14 százalékát teszi ki.” – nyilatkozta Cathy Meng. Ez azt jelenti, hogy a Huawei éves K+F befektetései a tavalyi év során először haladták meg az 5,4 milliárd amerikai dollárt.
A Huawei nyereséges működését a hatékonyság növelése, illetve a belső vezetés és a működési költségek csökkentése is támogatta. 2013-ban a cég számos szerkezetátalakítási folyamatot hajtott végre: átszervezte például a vállalat vezetőségét, új képzési programokat indított a dolgozók motiválása érdekében, megerősítette a felsővezetés szerepét és kiterjesztette annak felelősségi körét, valamint bevezetett egy programot, amelynek segítségével a helyi csapatok a
legjobb eszközök és információk birtokában hozhatnak megalapozott és hatékony üzleti döntéseket. A Huawei emellett a működési eredmény marzsának javítása érdekében jelentős mértékben fejlesztette a vállalat belső irányítását és működését, így a feladatközpontú működési modellről a projektközpontú modellre tért át.
2004 és 2013 között a vállalat innovációs célú és K+F befektetéseinek összege elérte a 153,9 milliárd jüant. Az LTE-technológia globális piacvezetőjeként a Huawei számos rangos díjat nyert el az iparágban, többek között a leginnovatívabb hálózatért és a legjobb globális kereskedelmi hálózatért kapott elismerést. A Huawei emellett úttörő szerepet játszik az 5G-technológiák fejlesztésében, és 2018-ig mintegy 600 millió amerikai dollárral kívánja támogatni az 5G mobilhálózati technológiák kutatását és innovációját. A Huawei 400G magrouter-technológiáját világszerte az egyik legfejlettebb megoldásként tartják számon az iparágban.
„Legyünk akár a Mount Everesten, a norvég LTE bázisállomáson az Északi-sarkon vagy az amazonasi esőerdőben, a kötelezettségeink és szerződéseink teljesítése olyan alapelv, amelyhez mind a 150 000 alkalmazottunk tartja magát a világ több mint 140 országában. Emellett a nyitottság, az együttműködés és a kölcsönös előnyök elvének érvényesítése képezik a Huawei alapértékeit. Támogatjuk és biztosítjuk a nyílt együttműködést az iparági értékláncban, és olyan üzleti ökoszisztémák kiépítésére törekszünk, amelyeket az erőforrások és a kockázatok megosztása jellemeznek” - fejtette ki Cathy Meng.
A vállalat partnerkapcsolatain keresztül is hozzá kíván járulni az ICT-iparág felvirágoztatásához, ezért a portfoliókezelési eredményeik és teljesítményük alapján 389 beszállítót választott ki, akiknek 2013-ban mintegy 1 milliárd amerikai dollár értékben fizetett előleget.
„Egyre gyorsabb ütemben zajlik a fizikai és digitális világ összefonódása. A következő évtizedben még több ember még több alkalmazást fog használni. Emiatt tovább nő majd az adatok és szolgáltatások iránti igény, ezáltal a hálózat- és eszközfejlesztés is nagyobb lendületet vesz. Határozott célkitűzésünk, hogy piacvezető szerepet töltsünk be az ICT-infrastruktúrák iparágában. A Huawei 2014-ben továbbra is az üzleti és innovációs stratégiájára, valamint a vállalatvezetési struktúra további egyszerűsítésére összpontosít, azon is dolgozni fog, hogy hosszú távon fenntartható növekedést valósítson meg, és a következő tíz évre lefektesse a vállalat fejlődésének alapjait” – zárta szavait Cathy Meng.

Kapcsolódó cikkek
- Szolgáltatóközpontot nyitott Budapesten a brit Computacenter
- A Huawei SingleSDB átlépte a 3 milliárdos ügyfélszámot
- A Vodafone lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója
- A BTel régiós terjeszkedésről és sajátrészvény-vásárlásról döntött
- Az LG tagadja, hogy a Huaweijel lépne partnerségre
- Kilenc kisebb kábelhálózatot vásárolt a Magyar Telekom
- Megkezdte működését a Huawei európai szervizközpontja Pécsen
- Új tagok a Synergon igazgatótanácsában és audit bizottságában
- A Microsofté a Nokia mobilüzletága
- Elektronikus közokiratként is lekérdezhető a cégkivonat
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ öt legjobb márkája között a Samsung
A Samsungot az ötödik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az idei listából kiderült, a vállalat márkaértéke elérte a 100,8 milliárd dollárt, amely 10%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
2024. október 11. 15:10
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24