NAV-vizsgálatkor jól jön az ügyviteli rendszer
Szakértők szerint feleslegesen aggódnak egy januári törvénymódosítás miatt azok a cégek, amelyek összetett vállalatirányítási rendszereket (ERP) használnak. A jogszabály szerint ugyan a NAV a vállalkozásoknál működő ügyviteli szoftvereket felhasználva is folytathat ezentúl vizsgálatot, de a vállalatok éppen ezért kerülnek nagyobb biztonságba, a szoftverek ugyanis a hibalehetőségeket minimalizálják.
A szakértő ugyanakkor hozzáteszi, félnivalója inkább annak van, aki nem használ megfelelő ERP-rendszert. A szoftver adott esetben éppen a hibázás lehetőségét zárja ki azáltal, hogy sablonokkal dolgozik. Ráadásul, aki zárt rendszerben kezeli az ügyviteli folyamatait, és az analitikus rendszereit – mint például a kereskedelmit – hozzákapcsolja az ügyviteli rendszeréhez, annak nincs mitől tartania.
Sok esetben érkezik kérés egy-egy adóvizsgálat során, hogy készüljön mentés a bizonylati adatokról olyan formátumban, amelyeket a hatóság is fel tud használni. Egy megfelelő ERP-rendszer lehetővé teszi ezt, például a könyvvizsgálói programokba is tud adatokat exportálni – mutat rá a szakértő. Abban az esetben pedig, amikor az adóhatóság egyedi táblázatok kitöltését kéri a cégektől, azt a tanácsadók akár azonnal, távfelügyeleti módszerrel is meg tudják oldani. Végh Ferenc leszögezte, egy cégvezető akkor nézhet nyugodtan egy vizsgálat elé, ha az ERP rugalmasan paraméterezhető és teljes mértékben integrált az analitikus rendszerekkel.
Kapcsolódó cikkek
- IFS bejenetések a 2013-as világkonferencián
- Online játékkal reklámozza ügyviteli megoldásait a UNIT4
- Hazai ERP-felmérést készít az XAPT
- Több mint 50 új funkció a legújabb verziójú SAP vállalatirányítási rendszerben
- Költséghatékony vállalatirányítási rendszerrel az e-útdíj többletköltsége ellen
- Az abas Web Interface-t még a konkurencia is díjazta
- IFS Applications bővítés az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóságnál (FAA)
- ERP felhőben
- Kilenc jel, ami arra utal, hogy ERP rendszere megérett a váltásra
- Termelés-optimalizálás felsőfokon Preactorral
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025
Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.
Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége
A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.