Már külföldön is terjeszkednek a nagy hazai e-kereskedők

forrás: Prím Online, 2014. január 20. 10:19

Jelentősen bővült a múlt évben a hazai e-kereskedelmi piac legnagyobb szereplőinek forgalma, az adatok alapján elérkezett itthon is az online vásárlás korszak. Az Extreme Digital az első félévben Szlovéniában és Bulgáriában folytatja a terjeszkedést, de a külföldi megjelenés szerepel a Játéknet.hu távlati tervei között is - írja a világgazdaság.hu.

A múlt évben 21 milliárd forintos árbevételt ért el az Extreme Digital Zrt., ez közel 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tudta meg a lap Várkonyi Balázstól, a társaság vezérigazgatójától. A látványos növekedésben meghatározó szerepet játszott az online értékesítés, a 16 milliárd forintos magyarországi forgalom mintegy 55-60 százaléka már ebből a forrásból származott. A cég hazai bevétele 30 százalékkal nőtt, míg a külföldi piacokon – Szlovákiában, Csehországban, Romániában és Horvátországban, ahol tavaly jelentek meg – nagyobb mértékű volt a fejlődés.
Az előzetes adatok szerint 1,4 milliárd forintos árbevételt ért el a múlt évben a Játéknet.hu Webáruház, ez mintegy 40 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest – közölte Bognár Ákos, a cég egyik alapítója és vezetője.

A legnagyobb hazai online játékáruház vezetője szerint komoly átrendeződés figyelhető meg a piacon a hagyományos, offline üzletek forgalmának egyre nagyobb részét viszik el az internetes boltok. Bognár Ákos szerint a magyarországi online játékkereskedelmi piac 4-5 milliárd forintos lehet.

Végleges adatok ugyan csak május környékén lesznek, de néhány nagy szereplő megjelenése – tavasszal a Tesco, az év végén pedig az eMAG –, és az online vásárlás növekvő népszerűsége nyomán akár a vártnál jóval nagyobbat is nőhetett a piac.

 

forrás: világgazdaság.hu

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja

A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.

2025. március 17. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59