Határokon átnyúló engedélyek online zeneszolgáltatók számára

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 4. 13:34

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt az uniós irányelvtervezetet, amelynek értelmében az online zeneszolgáltatók - például a Spotify vagy az iTunes - egyszerűbben kaphatnak majd engedélyt arra, hogy több országban is letölthető legyen az általuk szolgáltatott zenei tartalom.

A szabályozásról korábban már az uniós tagállami kormányokat megjelenítő Tanáccsal is megszületett az egyelőre nem hivatalos megállapodás. A parlamentben most 640 szavazattal, 18 ellenszavazat és 22 tartózkodás mellett elfogadott irányelvet a tagállamoknak a Tanács hivatalos jóváhagyását követő két éven belül kell majd átültetniük nemzeti jogrendjükbe.
 

"Az irányelv egyrészt hatékonyan védi az európai szerzők érdekeit, másrészt viszont a felhasználók is hozzáférhetnek a szerzői jogok által védett tartalmakhoz egész Európában" - állapította meg nyilatkozatában a témáért felelős Marielle Gallo francia néppárti EP-képviselő. Szerinte az irányelv azt tanúsítja, hogy könnyen összhangba lehet hozni a szerzői jogok védelmét az internetes felülettel, és hogy a szerzői jogok a digitális gazdaság alapvető részét képezik.
 

Az új szabályozás szerint az európai online zeneszolgáltatók az engedélyeket a szerzők jogait több országra kiterjedően képviselő szervezetektől, a közös jogkezelőktől szerezhetik be. Ennek köszönhetően az egész EU területén jogszerűen működhetnek ezek a szolgáltatások.
 

Ha a közös jogkezelő csak egy országra vonatkozóan ad ki engedélyt, akkor felkérhet egy másik közös jogkezelőt repertoárjának a további országokban történő engedélyeztetésére. Bizonyos esetekben az utóbbi erre kötelezhető is lesz, minden esetben a saját repertoárra vonatkozóval megegyező feltételek mellett.
 

A szerzői jogok közös jogkezelőjének garantálnia kell, hogy az általa képviselt művészek időben megkapják a megfelelő jogdíjaikat. A jogdíjakat általános szabályként a lehető leghamarabb ki kell fizetni, de semmiképp nem később, mint a jogdíj begyűjtésének pénzügyi évétől számított kilenc hónap.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10