Retina szkenneres drónok kézbesíthetnek Dubaiban
Az Egyesült Arab Emírségek a héten jelentette be tervét a Virtual Future Exhibition konferencián, miszerint drónokat használnának egyes csomagok kézbesítésére. A tesztidőszak hat hónapig tartana Dubaiban, majd később az ország egész területére kiterjesztenék a megoldást.
A drónokkal való szállítás egyre nagyobb érdeklődést mutat, több vállalat is hasonló projekten dolgozik. Nemrég az Amazon háza táján lehetett hallani ilyen irányú tervekről, ám ott még ebben az évben nem indul el élesben a szolgáltatás, a technológia biztonságos telepítéséhez időre van szükség. Lehet, hogy az Egyesült Arab Emírségek megelőzi az Amazont ezen a téren.
Mohammed al-Gergawi, a kabinet ügyeiért felelős miniszter számolt be a Reutersnek arról a tervükről, hogy drónokkal szállítanának az országban. A tervek szerint a „repülő postások” olyan dokumentumokat szállítanának az állampolgároknak, mint a jogosítvány és más kormányzati papírok. A prototípus már készen áll a hat hónapos tesztelésre, mely elsőként Dubaiban bizonyíthatna. Ha sikeres tesztidőszakot zárnak, egy éven belül a rendszer működésbe léphetne az országban.
Az Egyesült Arab Emírségek kormánya egy rendezvényen (Virtual Future Exhibition) ismertette ezirányú terveiket, és a rendszert is bemutatták. A drónok 45 centi szélesek, négy rotorral rendelkeznek, és akkumulátorral működnek – egyéb technológia részletekről még nem számoltak be. Abdulrahman Alserkal, a projekt mérnöke elmondta a Reutersnek, hogy a drónok ujjlenyomat-olvasó és retina érzékelő rendszerrel lesznek felszerelve, annak érdekében, hogy a küldemény ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
Az ország hatósága nagy érdeklődést mutat a drónok iránt. A múlt hónapban szintén Dubaiban kezdték el tesztelni azt a quadrocoptert, amely a tűzoltóknak segít figyelemmel kísérni és elemezni a különféle tűzeseteket. A helyi rendőrség kísérleti szinten tavaly szintén elkezdte már használni a drónokat, hogy megerősítsék a város biztonságát és felügyeljék a tömeget a nagyobb sporteseményeken.
Forrás: TheVerge.com
Kapcsolódó cikkek
- A Facebook adminok „lelepleződnek”
- A jövő autói egymással kommunikálhatnak
- A MÁV fejleszti utastájékoztató rendszereit
- Egy szerkezet, amely jelzi a drónok érkezését
- A cukorral töltött akkumulátoroké a jövő?
- Papírmentes fuvarozás a NetLockkal
- Chatelhetünk LG háztartási készülékeinkkel
- A Huawei SingleSDB átlépte a 3 milliárdos ügyfélszámot
- A Rex Kutyaotthon Alapítvány a Microsoft megoldását használja
- Vezeték nélküli audiotermékek a Samsungtól
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.
Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára
A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is.
Közösen telepít e-kamion töltőállomásokat a Siemens és az OMV
Az e-buszok és e-haszongépjárművek száma évek óta dinamikusan nő, a személyautó-állomány mellett a fuvarozásban, illetve az áruszállításban is egyre inkább teret nyer az elektrifikáció. A busz- és logisztikai flották üzemeltetői ezért egyre inkább keresik megfelelő töltési megoldásokat.
Küzdelem a csalások ellen: ma már nem elég, ha automatikusan ellenőrizzük az összes tranzakciót
A hagyományos tranzakciómonitorozáson túl egyre nagyobb szerepet kap a hatékonyabb, kockázatelemzés a pénzügyi bűncselekmények elleni harcban. Már nem elég automatikusan ellenőrizni a tranzakciókat és kiszűrni a gyanúsakat; szükség van az ügyfél várható és tényleges tevékenységének vizsgálatára, amelyhez a siker érdekében különböző kockázati mutatók kombinációját kell alkalmazni.