A Magyar Telekom az idén várhatóan duplájára növeli LTE lefedettségét

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 28. 08:10

A Magyar Telekom az idén várhatóan kétszeresére növeli a negyedik generációs LTE lefedettségét, az idei évre előirányzott 87,5 milliárd forintos beruházási összeg számottevő részét a szélessávú szolgáltatás fejlesztésére kívánja fordítni a távközlési társaság - mondták el a Telekom vezetői sajtótájékoztatón.

Az említett összegben nincs benne a folyamatban lévő frekvencia-tender hatása, az plusz költség lesz 2014-ben. A társaság magyarországi LTE lefedettsége 40 százalékos volt tavaly év végén, és mintegy 120 ezer ügyfele vette igénybe a 4G szolgáltatást.
 

Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a kilátásokat részletezve elmondta: az energiaszolgáltatásból és eszközértékesítésből származó bevételeknél a korábbinál kisebb ütemű bővülést vár a társaság.
 

Macedóniában - amelynek bevételei számottevően befolyásolják a csoport teljes árbevételét - továbbra sem várható a bevételek növekedése. Az alapszolgáltatásoknál a szinten tartás a cél, mindezek eredőjeként 2014-ben a bevételek stabilizálódására, esetleg kisebb csökkenésére számít a Telekom.
 

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a tavalyi év eredményeit összegezve elmondta: a cég a 2017-ig kitűzött stratégiájában haladást ért el valamennyi tevékenységi területén, minden szolgáltatási területen növelte vagy megőrizte piaci pozícióját. Kiemelte, hogy a hagyományos vezetékes hangszolgáltatásnál tavaly 3 százalék alá csökkent a lemorzsolódás, amely két évvel korábban még 12-13 százalékos volt. Mindez jelentős részben a csomagban értékesített szolgáltatásoknak köszönhető.
 

A mobil szélessávú piacon közel 47 százalékos a Telekom részesedése az aktív előfizetői szám alapján. Az új telefon értékesítésnél 10 eladott készülékből 9 okostelefon, és a vásárlók 90 százaléka adatcsomagot is rendel. A tv-piacon erősödött a Telekom pozíciója, az interaktív televíziós szolgáltatását már 400 ezer ügyfél veszi igénybe. Az energiaszolgáltatás az egyik fő motorja volt a tavalyi árbevétel-növekedésnek. Ezen a területen a kereskedelmi értékesítés az idén is bővülhet, a lakossági egyetemes szolgáltatásban azonban nem vár további növekedést a társaság.  A vállalati rendszerintegrációs (RI) és informatikai (IT) szolgáltatásban 17 százalékos részesedéssel piacvezető a Telekom-csoport.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10