SAP az ALDI-nál

forrás: Prím Online, 2014. március 17. 10:17

Az ALDI Nord, Európa egyik vezető kiskereskedelmi lánca az SAP bevezetés mellett döntött. A kilenc országban jelen levő csoport iparágspecifikus vállalatirányítási rendszert vezet be.

Az ALDI Nord az SAP-t választotta új vállalatirányítási rendszerének alapjául, hogy a társaság növekedését, és modernizálását támogassa az átláthatóság fejlődése mellett. Az SAP for Retail sztenderd rendszere egy házon belüli fejlesztést vált ki.

 

Az ALDI Nord már megkezdte az implementációt, mely az egységes bevezetési módszertannak köszönhetően gyorsan le fog záródni, és használni tudják azt a több országban jelen levő operáció támogatására.

 

Az ALDI Nord több ezer üzlettel van jelen Németországban, és számos nyugat-európai piacon. A hannoveri CEBIT informatikai kiállításon jelentették be a változást.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A FoxPost alapítói befejezték küldetésüket

A FoxPost alapítói, Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató lemondtak pozíciójukról. Döntésüket azzal indokolták, hogy elérték kitűzött céljaikat, és sikerült megtalálniuk a vállalat irányítására alkalmas utódot. Úgy érzik, küldetésük befejeződött, és elégedetten távoznak.

2025. február 15. 10:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54