Facebookoznak és blogolnak a magyar újságírók

forrás: Prím Online, 2014. március 17. 13:27

Munkaeszközzé vált a magyar újságírók számára a Facebook – derül ki a Trendlabor Médiaindex kutatásából. Bár továbbra is vannak fenntartásaik a hitelességgel kapcsolatban, de egyre többen használják hírforrásként. A legszembetűnőbb változás a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest, hogy a médiában dolgozó szakemberek körében megduplázódott a blogokat használók és írók aránya. Jelentős mértékben nőtt továbbá a videómegosztók népszerűsége, ellenben a többi közösségi csatornát továbbra is kevesen használják.

A Trendlabor Médiaindexet készítő FLOW PR első alkalommal 2010 júniusában vizsgálta egy részletes, kvantitatív kutatás során, hogy az újságírók milyen arányban és hogyan használják a közösségi médiát, illetve mit gondolnak annak térnyeréséről. Akkor az eredmények azt mutatták, hogy a megkérdezettek csak egy része ismerte és használta aktívan ezeket az oldalakat, és ők is inkább személyes célokra. A felmérés idei ismételt elvégzéséből ezzel szemben kiderült, hogy az újságírók ma már fontos munkaeszköznek tartják a közösségi felületeket: többségük mostanra nemcsak hasznos forrásként tekint ezekre az oldalakra, de jelentős hányaduk maga is részt vesz a közösségi tartalmak előállításában.


„Míg 2010-ben az újságírók döntő hányada még bizalmatlan volt a közösségi médiával szemben, és nagyrészt magáncélra használta azt, mára a közösségi felületek az újságírói munka olyan alapvető részévé váltak, mint a diktafon vagy a szövegszerkesztő” – mondta el a Trendlabor Médiaindex 2014 felmérés eredményei kapcsán Szabados Krisztián ügyvezető igazgató.


A közösségi oldalak közül értelemszerűen a Facebook a legismertebb és egyben legaktívabban használt a hazai újságírók körében. A regisztráltak aránya tovább nőtt az elmúlt négy évben, így mára gyakorlatilag minden újságíró (97%) megtalálható az oldalon, amely – a magáncélú felhasználás mellett – mára egyértelműen munkaeszközzé vált: közel 90% a munkavégzés során (is) használja az oldalt. Jelentősen, 93%-ra nőtt emellett a YouTube-felhasználók aránya. A LinkedInt csak az újságírók negyede ismeri jól, illetve használja aktívan, holott körükben a regisztrált felhasználók aránya meghaladja a 40%-ot.

 


A legkiugróbb változás, hogy kétszeresére nőtt a 2010. évi eredményekhez képest a bloghasználat az újságírók körében: ma már szinte minden válaszadó (92%) olvas blogokat, 77% legalább heti, 50% napi rendszerességgel. A kommentelés viszont kifejezetten népszerűtlen: a megkérdezettek négyötöde szinte ritkán, vagy soha nem szokott hozzászólni a blogposztokhoz. Az újságírók negyede ír blogot, 6%-uk egyszerre többet is. A blogírás döntő többségük (89%) számára eltérő mértékben, de az újságírói munka részét képezi.

 


Az internetes tartalmak közösségi megosztásában az újságírók igen aktívak: tíz válaszadóból kilenc oszt meg ismerőseivel érdekességeket, minden második megkérdezett napi rendszerességgel teszi ezt.

 

A képmegosztók, a mikroblogok és a geolokáció már kevésbé népszerűek az újságírók körében. A Flickrt és a Pinterestet kis különbséggel előzi meg az Instagram, amelyre minden harmadik válaszadó regisztrált, de alig negyedük használja rendszeresen ezt a felületet. Minden második megkérdezett rendelkezik saját Twitter-accounttal, de csak harmaduk aktív felhasználó. A Tumblren az újságírók negyede található meg, a rendszeres használat aránya 18%. A Foursquare-ről a válaszadók többsége (61%) nem tudja pontosan, mire való, csupán minden tizedik megkérdezett használja a geolokációs szolgáltatást.


A közösségi média az elmúlt négy év során még inkább a tájékozódás egyik fontos eszközévé vált az újságírók számára: ma már öt válaszadóból négy információforrásként használja ezeket a felületeket, arányuk 10%-ponttal nőtt a 2010. évi eredményekhez képest. Továbbra is óvatosak ugyanakkor a médiában dolgozó szakemberek a közösségi oldalakról származó információk hitelességét illetően: a megkérdezettek kétharmada változatlanul fenntartásokkal kezeli az innen szerzett értesüléseket.


Jelentős mértékben változott az újságírók álláspontja a klasszikus média és a közösségi média viszonyát illetően: míg 2010-ben minden második megkérdezett úgy gondolta, hogy a hagyományos média továbbra is sokkal erősebb lesz a közösséginél, idén már csupán minden tizedik válaszadó értett ezzel egyet. Több mint háromszorosára nőtt azok aránya, akik szerint egyformán fontos szerepe lesz mindkét médiatípusnak a jövőben, így jelenleg minden második újságíró ezen az állásponton van.


Az újságírók közel kétharmada úgy gondolja, hogy részvételükre szükség van a közösségi médiában folyó párbeszédben. Indoklásként egyaránt megemlítették az információáramlás gyorsaságát, az olvasókkal való közvetlen kapcsolatépítést, a klasszikus médiában megjelenő tartalmaik népszerűsítését, de volt, aki a független újságírás egyik utolsó lehetőségét látja a közösségi médiában.
 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szerelmesek ünnepe a kéktáskás futárokkal: a Wolt Valentin-napi adatai

Bár a hamburger és a pizza továbbra is a legnépszerűbb választás, Valentin-napon a vörös rózsák iránti kereslet többszörösére nő, az erotikus termékek forgalma pedig megháromszorozódik a Wolt adatai szerint.

2026. február 13. 19:54

Gyanús SMS-ek és e-mailek: az Internet Hotline tanácsai

Az elmúlt két hónapban körülbelül 150 bejelentés érkezett az NMHH online jogsegélyszolgálatához olyan weboldalakról, amelyek az MVM Next és a NAV nevét használják vissza. A csalók SMS-ben és e-mailben hivatalosnak tűnő weboldalakra irányítják a címzetteket, hogy megszerezzék bankkártyaadataikat. Az Internet Hotline szakértői felhívják a figyelmet: a szolgáltatók és hatóságok valós üzenetei soha nem tartalmaznak fizetési linkeket.

2026. február 13. 18:13

Magyarország digitális újrarajzolása: indul a HERE nagy pontosságú felmérése

A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól rendkívül részletes, 3D-s térképezést végez Magyarország egyes területein, hogy a világ egyik legfejlettebb térképét hozza létre.

2026. február 13. 16:40

Okos eszközök, több együtt töltött idő

A harmónia nem ott kezdődik, hogy ki viszi le a szemetet, hanem ott, ahol ez fel sem merül kérdésként. Az együttélés nem a nagy, látványos gesztusokról szól, hanem a mindennapok apró, ismétlődő pillanatairól. A Valentin-nap pedig remek alkalom arra, hogy ezeket a hétköznapokat egy kicsit könnyedebbé és harmonikusabbá tegyük.

2026. február 13. 14:57

Hűségből profit: a PwC feltárja a megtartás valódi erejét

A lojalitás napjainkra az egyik legmegbízhatóbb növekedési tényezővé vált, ugyanakkor sok vállalat még mindig nem használja ki teljes mértékben a visszatérő vásárlókban rejlő lehetőségeket. A PwC Magyarország első alkalommal készít átfogó kutatást a fogyasztói hűségről, hogy feltérképezze az ebben rejlő üzleti potenciált. 

2026. február 13. 13:18

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől

2026. február 12. 14:56

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43